Mi köze a kémiának a párkapcsolatokhoz, a feromonoknak és neurotranszmittereknek a vonzalom, a szerelemérzés kialakulásához, magyarázható-e kémiailag az egyedüllét, és segít-e a vegyésztudomány a társtalálásban – ilyen kérdéseket tett fel dr. Barabás Réka vegyészmérnök előadásában, a Páratlan sorozat keretében kedden este a Koffer könyv- és kávéboltban.

Hangulatos, közvetlen előadását azzal a megjegyzéssel kezdte a meghívott, hogy a németek, ha úgy érzik, egy hullámhosszon vannak valakivel, azt a kifejezést használják, hogy „Die Chimie stimmt.” (Passzol a kémia.) Túlegyszerűsítés, varázstalanítás lenne azt állítani, hogy a szerelem pusztán kémia, az viszont tény, hogy bizonyos kémiai anyagok, neurotranszmitterek (ingerületátvivő anyagok) és hormonok közrejátszanak a szerelem vibrálásának, rózsaszín szemüveges kábulatának létrejöttében, de a kapcsolat fenntartásának vágyát, a kötődést is segítik.

Szerelemhormonok a szervezetünkben

Az olyan ismertebb boldogsághormonokról, mint a dopamin, endorfin, szerotonin, oxitocin, és az olyan kevésbé ismertről is, mint a gamma-amino-vajsav (GABA) az előadó elmondta, hogy miért felelősek a szervezetünkben. Utóbbinak szorongásoldó hatása van kis mennyiségben, nagy menyiségben altató jellegű. A szerotoninnak is köze van az alvás szabályozásához, emellett az étvágyunk, a hangulatunk, empátiakészségünk is tőle függ – a szerelmeseknek megemelkedik a szerotoninszintjük, és a kedves jelenlétében észre sem veszik, hogy enniük vagy aludniuk kellene, egyetlen szükségletük, hogy együtt lehessenek.

Tudományos kutatások bizonyították azt is, hogy a szerelmesek szervezetében nagyobb mennyiségben van jelen oxitocin. Nem csoda, hiszen már egy igazi, hosszú, szoros ölelés alatt is termelődik, orgazmus során pedig mindkét félnél kimutathatóan megemelkedik az oxitocinszint. Ez a hormon egyszerre fokozza a bizalmat, és csökkenti a félelmet. A dopamin és az endorfin akkor aktiválódik, amikor esetleges félelmeinken túllépve, saját határainkat próbálgatva cselekszünk, és motiváltnak érezzük magunkat, jutalmazásra számítunk. Az endorfin hatása alatt euforikus érzés árasztja el az embert, a hormon akkor szabadul fel, amikor egyszer csak megszűnik az elviselhetetlennek tűnő állapot (ezt például sportolók is szokták tapasztalni kemény edzésekkor).

A szerelem tehát hormonális változást is jelent, ahogy Pál Ferenc atya fogalmaz egy az előadáson részben bejátszott YouTube-videón (Mitől igazi az igazi): „enyhe kábítószeres befolyásoltság alatt vagyok”. „És ez rendben is van” – mondja az atya, hiszen a mi kultúránkban a tartós kapcsolatot a „szerelemihletettségre” alapozzuk, és a hormonok besegítenek, rivaldafénybe helyeznek egy különlegesnek látott valakit a tömegből. Aztán a nagy „hormonális bumm” fokozatosan hanyatlani kezd, de addigra már eléggé megismeri a két ember egymást ahhoz, hogy van-e helyük egymás mellett, a lángoláson kívül összekötheti-e még őket valami.

Dr. Pándy Mária szexológus is állítja – hivatkozott rá az előadó –, hogy a szerelem tényleg vak, olyan értelemben, hogy beszűkíti a látásunkat, elrejti előlünk a csodálatosnak tűnő lény hibáit, aminek pozitív hozadéka, hogy késszé teszi a feleket a tartós kapcsolatra. A vélemények megoszlanak arról, hogy a rózsaszín szemüveg mikor koppan le végképp, de átlagosan másfél évet lehet számolni. Vannak viszont, akik rettegnek a rózsaszín szemüvegtől, miközben persze vágynak szerelmi kapcsolatra, intimitásra, de mégis elmenekülnek a bódító érzésétől, mert félnek, hogy elveszítik a kontrollt – pedig ha ilyenkor nem hátrálnának meg, minimum egy kis dopamin felszabadulna, világított rá a központi, „Miért vagyok egyedül?” kérdés egyik vetületére az előadó.

Dr. Helen Fischer antropológus négy típusba sorolta a szerelmeseket aszerint, hogy melyik neurotranszmitter vagy hormon domináns a szervezetükben: felfedezők (dopamin), építészek (szerotonin), rendezők (ösztrogén), tárgyalók (tesztoszteron). A felfedezők mindig valami újat keresnek, sokkal nehezebb hűségesnek maradniuk, mint az építészeknek, akik nyugodtabb vérmérsékletűek, hűséges típusúak. A magas ösztrogénszint gazdag képzelőerőt és kiváló társas készségeket eredményez, akire azonban inkább a tesztoszteron túlsúlya jellemző, az többnyire határozott és gyakran keményfejű.

Bevonzhatjuk feromonokkal az igazit?

Először az 1930-as években kezdenek beszélni a feromonról, az élőlények által kibocsátott természetes szaganyagról, amely megnevezése a viselkedés és a hormon szó összeolvasztásából keletkezett, hatásuk az állatvilágban ismertebb: területmegjelölésre, társfelismerésre, nemi érdeklődés jelzésére használják. Emberekkel is végeztek érdekes kísérleteket, de ezek nem relevánsak – húzta alá a kémikus. Felidézett az előadó egy kísérletet, amely során férfiak izzadt pólóit szagoltatták női alanyokkal, és azt állapították meg, hogy a nők az édesapjukéval nem azonos, de ahhoz hasonló szagú pólókat választottak ki.

Ebből viszont ne vonjunk le messzemenő következtetéseket – figyelmeztetett a meghívott. Valóban igaz, hogy ha valakinek undorodunk a testszagától, az akadály lehet a kapcsolatra lépésben, illetve jó az, ha szeretjük a párunk illatát, de a vonzalom kialakulásában messze nem bírnak olyan jelentőséggel a feromonok az embereknél - hiába minden reklám a feromontartalmú dezodorokról -, mint például a hangyáknál, ahol a hímek a feromont megérezve tömegesen rohanják le a nőstényt – magyarázta Barabás Réka. A minimum az egérkísérlet lenne, de definíció szerinti humán feromonokat még egyáltalán nem is sikerült beazonosítani – szögezte le az előadó.

Engedjünk teret a belső oxitocin-termelődésnek!

Felvázolt még egy izgalmas kutatást a meghívott vegyészmérnök: azt vizsgálták, vajon ha a szerelem megélésekor boldogsághormonok szabadulnak fel, akkor az összetört szívet lehetne-e ezeknek a hormonoknak a szervezetbe juttatásával gyógyítani? Végül abban állapodtak meg, hogy nem javasolják oxitocin- vagy dopamintabletták szedését, ugyanis ha nem maga a szervezet állítja elő ezeket az anyagokat, hanem kívülről kerülnek be, közel sem ugyanolyan a hatásuk, sőt még veszélyes is lehet. Inkább azt javasolják a szerelmi bánattól szenvedőknek, hogy ne zárkózzanak be fájdalmukba, menjenek társaságba, beszélgessenek a barátaikkal, ismerkedjenek új emberekkel, nyissanak mások felé, attól belülről fog felszabadulni oxitocin, és hamarosan jobban érzik majd magukat.

Tudományosan bizonyított, hogy a kommunikáció hormonális változást hoz a szervezetbe, amikor nyitok, az nem csak a másiknak jó, hanem bennem is olyan anyagok szabadulnak fel, amelyek boldogságérzetet nyújtanak – összegezte Barabás Réka, aki arra biztatott mindenkit: ne féljünk a kapcsolatoktól, ami veszélyes, az az elszigetelődés. Az előadást kísérő utolsó dián ez a zárógondolat állt: sok jó kapcsolat – magas oxitocinszint. A hangfelvétel az Agnus Rádió jóvoltából a YouTube-on is meghallgatható, a rádió élőben közvetíti az előadásokat.