Homofóbiája miatt pénzbírsággal büntették Romániát


-A A+

Tizennégy ezer euróra büntette az Európai Emberi Jogi Bíróság (CEDO) kedden Romániát a nyomozó hatóságok érdektelensége miatt, amelyek a mai napig nem tárták fel, kik a felelősek azért a homofób támadásért, amely hat romániai és külföldi állampolgár ellen irányult a 2006-os bukaresti melegfelvonulás után.

A CEDO arra hivatkozva hozta meg döntését, hogy a hatóságok szexuális orientáció és nemi identitás alapján diszkriminálták azokat, akik feljelentést tettek a támadás miatt. Felróják továbbá: a hatóságok nem tettek semmit, hogy felelősségre vonják az elkövetőket, holott szigorúan kellett volna fellépniük az LMBTQ-emberekkel szembeni gyűlöletcselekedetek ellen.

Az Európai Emberi Jogi Bíróság szerint Romániában nem ez az első eset, hogy gyűlöletcselekedetekkel szemben a hatóságok passzívak maradnak.

2006. június 4-én a bukaresti melegfelvonuláson körülbelül 400 személy vonult a csendőrség és a rendőrség gyűrűjében. Az ellentüntetők egyebek mellett kövekkel, Molotov-koktéllal dobálták meg a felvonulókat. A felvonulás után hat fiatalt az ellentüntetők egy csoportja megtámadott és súlyosan bántalmazott. A szemtanuk közül senki nem avatkozott közbe, senki nem hívta a rendőrséget és a mentőket annak a fiúnak a beszámolója szerint, aki feljelentette a román államot a CEDO-nál.

A rendőrség megpróbálta lebeszélni az áldozatokat, hogy feljelentést tegyenek, tíz év alatt pedig senkit sem vontak felelősségre a támadás miatt.








EZT OLVASTA MÁR?

X