PKE: elkészült a 30 százalékos megszorítási terv


-A A+

Elkészítette a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) azt a harminc százalékos költséglefaragásról szóló tervet, amely az anyagi válságban lévő intézmény önállóságának megőrzését hivatott biztosítani – tájékoztatta a Maszolt pénteken Pálfi József.

A PKE rektora elmondta, a „válságtervet” átküldték Sapientia Alapítványnak, jelenleg jóváhagyásra vár. Pálfi József nem kívánta részletezni, hogy milyen szakokat és milyen formában érintik majd a megszorítások. „Addig nem tudok részleteket mondani, amíg az alapítvány kuratóriumi elnöke nem mond rá igent” – jelentette ki.

A rektor bizakodóan tekint a jövőre. Azt mondta: a PKE vezetősége megtette a maximumot annak érdekében, hogy stabilizálódjon az egyetem helyzete, a további lépések már nem rajtuk múlnak . „Jelenleg konszolidációs folyamatok zajlanak. Még tartanak a tárgyalások az alapítvánnyal és a magyar állam képviselőjével. Bízom benne, hogy jó irányban haladunk” – jelentette ki.

A Maszol értesülései szerint a héten a PKE vezetői Budapesten tárgyaltak az egyetem helyzetéről Balog Zoltánnal, az emeberi erőforrások miniszterével. A találkozón jelen volt Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumi elnöke és Tőkés László, a nagyváradi intézmény Alapítók Tanácsának elnöke. is Pálfi József kérdésünkre úgy fogalmazott: nem az ő tiszte megerősíteni, hogy volt egy ilyen tanácskozás.

Korábban Kató Béla kuratóriumi elnök a Maszolnak adott interjúban elmondta: ha a PKE nem készíti el a 30 százalékos megszorítási tervet, a nagyváradi intézményt beolvasztják a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe. A református püspök azonban hangsúlyozta: nem feltétlenül céljuk az, hogy a PKE a Sapientia nagyváradi oktatási helyszínévé alakuljon át.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X