Nagyobb fizetésért tüntetnek a tanárok


-A A+

Tüntetnek hétfőn és kedden a tanárok a kormány épülete előtt - jelentette be vasárnap a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI). A tiltakozás délután 3 órától 5 óráig tart.

A FSLI elnöke, Simion Hăncescu elmondta, a tanárok nagyobb béreket szeretnének, és a fizetések közötti hatalmas szakadék megszüntetését.

A szakszervezeti elnök múlt szerdán a Cioloş kormány lemondását követelte az időközben visszavont egységes bértáblát szabályozó sürgősségi kormányrendelet tervezete miatt. Simion Hăncescu rossz viccnek nevezte a javaslatot, hiszen megítélése szerint nemhogy nőne, hanem csökken a tanárok bére. A FSLI vezetője elmondta, a tervezet szerint egy tanító maximum 1900 lejt kapna, holott jelenleg akár az 2700 lejt is megkeresi. Hozzátette, bár a javaslatot a kormány visszavonta, az alapprobléma maradt: a közalkalmazottak fizetése között indokolatlanul nagy a szakadék, némely területen a kezdőbér pedig nevetségesen kicsi.

Mint arról már beszámoltunk, a kormány javaslata szerint a legnagyobb közalkalmazotti fizetés bruttó 15000 lej, a legkisebb 1250 lej lett volna augusztus elsejétől. A kormány a sürgősségi rendelettel módosította volna az egységes közalkalmazotti bértáblát. Ennek nyomán a közalkalmazottak több mint felének átlagban 5 százalékkal emelték volna meg a fizetését augusztus elsejétől. A szakszervezetek és az időközben lemondott munkaügyi miniszter nyomására visszavont javaslat szövege itt tanulmányozható.








EZT OLVASTA MÁR?

X