Akadályozza a marosvásárhelyi városháza a Bethlen Gábor-szobor felállítását


-A A+

Kiszorítaná Marosvásárhely főteréről a Bethlen Gábor szobrot a polgármesteri hivatal – az önkormányzat jegyzője elutasította az RMDSZ-frakciónak azt a javaslatát, hogy a Bethlen Gábor szobrot a Rózsák terén állítsák fel. Andrei Mureşan azzal érvelt, hogy az érintett terület zöldövezetként van nyilvántartva, a törvény értelmében pedig nem lehet módosítani a rendeltetésén – számolt be kedden az RMDSZ hírlevele.

„A jegyző kijelentése már csak azért is meglepő, mert a kiszemelt területet jelenleg aszfalt borítja” – jelentette ki ennek kapcsán Soós Zoltán városi tanácsos, polgármesterjelölt. A jegyző kifogásolta az építkezési engedélyhez szükséges szakdokumentáció hiányát is. „A tanács csak elvi beleegyezést kért a helyszínre. A műszaki terveket, engedélyeket ezt követően kell elkészíteni és beszerezni, tehát ez az érvelés nem elfogadható. Jól mutatja azt, hogyan próbálja a hivatal minden eszközével akadályozni a szobor felállítását” – szögezte le Soós Zoltán.

Hozzátette: reméli, hogy az RMDSZ-frakció mielőbb új határozatot nyújt be, amelyben pontosítja, hogy a korábban a vársétányra elképzelt szobor végső helyszíne a főtér lenne. „A hivatal akciója jól mutatja Dorin Florea cinizmusát, hogy pont a 400 éves évfordulóra időzíti a szoborállítást szabotáló akcióját” – tette hozzá Soós Zoltán.

A Bethlen Gábor-szobor felállítására az önkormányzat 500 ezer lejt ítélt meg. A szoborterv végleges változatáról még nem született döntés, ugyanis a szoborpályázatra beérkező alkotások közül a zsűri kettőt választott ki nyertesként. A művészeket felkérték, gondolják tovább, dolgozzák ki részletesebben terveiket és készítsenek újabb maketteket. Ezek alapján dönti majd el a szakmai zsűri, hogy melyik szobor álljon a város főtéren.








EZT OLVASTA MÁR?

X