Elkészült a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskola kampusza


-A A+

Kedden délelőtt adta át a kivitelező cégcsoport a kézdivásárhelyi Gábor Áron Szakközépiskolánál végzett munkálatokat – közölte a helyi polgármesteri hivatal.

„A beruházás legfontosabb célja a szakoktatás minőségi javítása” – hangsúlyozta a terepszemle és technikai átadás után Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere. A beruházásra 2009-ig közel 4,5 millió lejt költöttek, a folytatásra azonban csak 2014-ben sikerült pénzt szerezni. 18 millió 274 ezer lej támogatásban részesült az önkormányzat, amelyből a meglévő iskolaépületben nyolc labor és két kabinet kapott új köntöst.

A bentlakást és az iskolát egy aulával kötötték össze, amelyben 350 férőhelyes amfiteátrum is helyet kapott, a 180-200 férőhelyes bentlakást teljes mértékben felújították, és manzárdrészt alakítottak ki, ahol 15 tanári szoba létesült. Megújult az étkezde is, amely fölött hatalmas konferencia- és rendezvényterem található. „Mindezek után más feltételek között zajlik a képzés, és a beiskoláztatási terv elkészítésekor figyelembe veszik majd a munkaerőpiac igényeit is” – mutatott rá a polgármester.

Gábor Rezső, az iskolaközpont igazgatója az elmondottakhoz hozzáfűzte: a beruházás nem kizárólag az iskoláé, hanem a városé, és nincs igazuk azoknak, akik megkérdőjelezték, hogy szükség van-e ekkora étkezdére és bentlakásra. A bővítés során kialakított helyiségeket más tanintézmények, óvodák, általános iskolák és civil szervezetek is használhatják. A bútorzat nem szerepelt az eredeti tervben, erre egy éven belül újabb pályázatot nyújtanak be.

2007-ben, a kampusz-program keretében indult be a kézdivásárhelyi szakközépiskola felújítása, majd szervezetlenség és pénzhiány miatt leállt a beruházás. 2014-ben a Regionális Operatív Program keretében sikerült újraindítani és mára teljesen befejezni a munkálatokat.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X