Rólad szól! konzultáció: a fiatalokat a kivándorlás érinti leginkább


-A A+

Május 20-án zárult a Rólad szól konzultációs karaván, melyet az RMDSZ és a MIÉRT indított a MAKOSZ-szal partnerségben. A program célja az volt, hogy megszólítsa a fiatalokat, bevonja őket a közéleti kérdések megvitatásába. 

A hat hetes karaván Erdély-szerte 30 településre látogatott el, közel 2000 fiatal mondta el véleményét az őket leginkább foglalkoztató problémákkal kapcsolatban. „A program lejártával azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy egy sikeres projekten vagyunk túl. Egy olyan kezdeményezésen, amely eredménye megerősítette, hogy a fiatalokat igenis érdekli a közélet, és szeretnének beleszólni a saját jövőjük alakulásába, csak meg kell kérdezni őket”- mondta Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke. 

Kiemelte, hogy a kivándorlás az egyik olyan probléma, ami a fiatalokat leginkább érinti, ezért a fiatalok szülőföldön való boldogulásának támogatása prioritás kell legyen. „A közösséghez legközelebb álló szinten, a helyi önkormányzatok szintjén is megoldásokat kell találjunk ezekre a problémákra. Támogatnunk kell a fiatalokat, különböző kedvezményeket kell biztosítani nekik telekvásárláskor, illetve segíteni azt, hogy lakáshoz jussanak azok, akik egyetem vagy külföldi munkavállalás után hazatelepednek” - érvelt. Hozzátette: „a konzultáció eredményeit elsősorban a 750 fiatal önkormányzati jelöltünk rendelkezésére fogjuk bocsájtani, hogy legyen egy aktuális és reális képük a mai fiatalok helyzetéről, és tisztában legyenek azokkal a problémákkal, amelyekkel az ifjúságot leginkább foglalkoztatják”.

Az eredményeket szociológusok értékelik ki

Geréd Imre, az RMDSZ ifjúsági ügyekért felelős ügyvezető alenöke ismertette, hogyan zajlottak a konzultációk. Elmondta, hogy azért választották a konzultációnak ezt az alternatív, rendhagyó módját, 40 táblagép segítségével, hogy ezzel is felkeltsék a fiatalok érdeklődését, és rávegyék őket, hogy merjék felvállalni véleményüket, szóljanak bele a saját jövőjük alakulásába. „Nekünk, fiatal politikusoknak, ifjúsági vezetőknek az a feladatunk, hogy a fiatalok aktuális és reális problémáira megoldásokat találjunk” - magyarázta. 

Elmondta, hogy a szociológusok által feldolgozott részleges eredmények alapján a fiatalok többsége ugyan szeretne elmenni külföldre dolgozni vagy tanulni, a jövőjüket  viszont itthon képzelik el. „A feldolgozott részleges eredmények alapján az a konklúziónk, hogy a megkérdezett fiatalok számottevő többsége itthon szeretne maradni, a szülőföldjén szeretne boldogulni, ehhez viszont szükségük van egy kiszámítható jövőképre és a biztonságos szülőföldre. A mi feladatunk, hogy ezeket a feltételeket megteremtsük nekik” - mondta. 

Hozzátette, hogy a konzultáció eredményeit szociológusok dolgozzák fel, és az eredményeket a politikum asztalára teszik. 

Buryán Tünde, MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) elnöke elmondta, a középiskolások körében már az elején nagy érdeklődés fogadta a Rólad szól! konzultációs karavánt. „Nagyon hasznos volt a MAKOSZ számára is ez a karaván, hiszen reális képet kaptunk arról, hogy melyek azok a problémák, amelyek a középiskolásokat leginkább foglalkoztatják, és amelyekkel kiemelten foglalkoznunk kell. Nagyon örülünk, hogy a konzultációkon rengeteg középiskolás vett részt, olyan fiatalok is, akik nem tagjai diáktanácsoknak, ifjúsági szervezeteknek” - tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X