Betiltott palackozott vizek: bepereli az egyik gyártó a fogyasztóvédelmet


-A A+

Bepereli az egyik gyártó a fogyasztóvédelmet, amiért az márciusban betiltotta egyik palackozott vizüket - tájékoztat az Agerpres. Az Aqua Queen SRL egymillió eurós kártérítést követel.

Mint arról már korábban beszámoltunk, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság márciusban egy vizsgálat során ihatatlannak minősített ötféle, a hazai boltokban kapható palackozott vizet, és betiltotta forgalmazásukat. Itt olvashatja, mely termékekről van szó.

A gyártók azonnal tiltakoztak, szerintük a fogyasztóvédelem az ellenőrzéseket nem a törvényes előírásoknak végezte el, így jogtalanul nyilvánította emberi fogyasztásra nem alkalmasnak a vizeket. Megkeresésünkre Nagy József, az Országos Ásványvíz Társaság volt igazgatója korábban elmondta, a helyzetet árnyalja, hogy hiányosságok vannak a romániai törvénykezésben.

Az Aqua Queen SRL friss közleményében kifejti, hogy ők maguk is megvizsgálták a szóban forgó vizüket, és nem találtak rendellenességet. Ugyanakkor kifogásolják, hogy szerintük a fogyasztóvédelem nem akkreditált laboratóriummal végeztette el a teszteket, ráadásul a laboratórium működését később felfüggesztették.

A vállalatot ért veszteség miatt az Aqua Queen egymillió eurós kártérítést követel az illetékes hatóságoktól.








EZT OLVASTA MÁR?

X