Posztgraduális képzésben oktatják az épített örökség felújítását


-A A+

Két éves képzésben szerezhetnek oklevelet azok, akiket érdekel az épített örökség felújítása - hívta fel a figyelmet a Transylvania Trust Alapítvány. 

A Transylvania Trust Alapítvány kezdeményezésére a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelemtudomány és Filozófia Karán 1998 októberében Épített örökség felújításra szakosító posztgraduális oktatás indult az oktatási minisztérium 4223/1998 számú rendelete alapján. A tanfolyam jelenleg a 2011-ben elfogadott 1-es számú oktatási törvény alapján működik, hivatalos megnevezése: Folyamatos szakképzési és szakmai fejlesztési program az épített örökség felújítása témakörében. Célja – figyelembe véve az erdélyi építészeti örökség gazdagságát és állapotát – felsőfokú végzettségű épített örökség védelemmel foglalkozó szakemberek képzése.

A távoktatásként működő tanfolyam időtartama két év, azaz négy félév 2016 októberétől – 2018 júniusáig, félévenként hat, három-három napos (csütörtök, péntek, szombat) konferenciával. A képzés 600 órából áll, 480 elméleti és 120 gyakorlati órát foglal magában.

A szakcsoportok – román és magyar nyelven – építészek, építőmérnökök, művészettörténészek, régészek és más felsőfokú végzettségű szakemberek számára indulnak, oly módon, hogy az általános jellegű közös tantárgyak mellett a hallgatók végzettségüknek megfelelő előadásokat látogathatnak.

A szakkifejezések megfelelő angol és román nyelvű elsajátítása érdekében a román és magyar csoport programjának 5 százaléka angol, ezen felül a magyar csoport előadásainak 25 százaléka román nyelven zajlik.

A gyakorlati órák helyszínei: szakosodott intézmények, műemlék-felújítási építőtelepek, illetve bel- és külföldi szakmai tanulmányutak. Az oktatók listája itt érhető el

A posztgraduális képzést elvégző hallgatók az államvizsga dolgozat megvédése után – a 422/2001-es műemlékvédelmi törvényben előírt és az oktatási minisztérium által elismert – oklevelet kapnak, végzettségük: műemlék felújításra posztgraduálisan szakosodott szakember.

A tandíj 3200 lej/év (négy részletben fizethető). 

Bővebb információkat a következő személyhez fordulhat: Berki Tímea programfelelős. E-mail: postgraduate@transylvaniatrust.ro, tel.: 0264 439858, 0745 585566.








EZT OLVASTA MÁR?

X