Jogerős: Kézdivásárhelyen el kell távolítani a székely zászlókat


-A A+

A brassói táblabíróság jogerős ítélete értelmében Bokor Tibornak, Kézdivásárhely polgármesterének el kell távolítania azt a két székely zászlót, amelyet 2014. július 26-án Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul jelenlétében vontak fel a város egykori katonaneveldéje előtti téren, a Hősök emlékműve mellett.

A polgármester perújrafelvételt kért a táblabíróságtól, ezt azonban elutasították. A bíróság a székelyföldi románok jogaiért fellépő Dan Tănasă blogger, és az általa alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresete alapján vizsgálta meg a kézdivásárhelyi zászlóügyet. Mind a Kovászna megyei törvényszék, mind pedig a brassói táblabíróság a zászlók eltávolításáról döntött. A polgármester azonban az ítélet felülvizsgálatát kérte, de ezt szintén elutasították  - írja a Háromszékre hivatkozva az MTI.

A polgármesternek, akárcsak korábban a Gábor Áron-szobor mellől, a Hősök emlékműve mellől is el kell távolítania a székely zászlókat. Bokor Tibor még nem kapta meg a táblabíróság döntését, de már gondolkozik azon, hogy hol fogják harmadszor is felhúzni a székely zászlókat. Hozzátette, az eseményre ezúttal is meghívja Semjén Zsoltot. Az elöljáró azt is közölte, hogy ezúttal magán- vagy egyházi területen keresnek helyet a zászlóknak.








EZT OLVASTA MÁR?

X