Ezt kapták a magyar írásbelin az érettségizők
Kedden a nemzeti kisebbségek anyanyelvből írásbeliztek az érettségi jelenleg is zajló nyári szessziójában. Összesen 7 200 tanuló vizsgázott reggel kilenc órától. A portálunk által kérdezett diákokat nem panaszkodtak a magyar tételekre.
A reál szakosoknak Vajda János: Húsz év múlva című versét kellett elemezniük, majd a maratoni futásról szóló szöveg kapcsán kellett kérdésekre válaszolniuk, végül pedig értekezést kértek tőlük egy tetszőleges irodalmi alkotás alapján A klasszikus modern novella címmel. A tételsor és a javítókulcs itt és itt érhető el.
A humán szakosok Babits Mihály: Az őszi tücsökhöz című versét kapták, amelyet különböző szempontok szerint kellett elemezniük. A télelösszeállítók kíváncsiak voltak többek között a versbeszéd sajátosságaira, a tücsök metaforájának jelentésére, a költemény dalra jellemző sajátosságaira. A második feladatsor az internetezés témáját járta körül. A hamradik tételben a végzősöknek két oldalas értekezést kellett írniuk a következő címmel: Tragikomikus hős egy tanult epikus alkotásban. A tételsort és a javítókulcsot itt és itt böngészheti.
Nem panaszkodtak a vásárhelyiek
Az általunk megkérdezett marosvásárhelyi diákok zöme úgy értékelte, hogy nem voltak nehezek a magyar nyelv és irodalom írásbeli tételek. Többen is arról számoltak be, hogy nem okozott számukra nehézséget a vizsga.
Ferenczi Attila természettudományok osztályban végzett. A Maszolnak azt mondta, nem azt kapta, amire számított, de így is elégedett a teljesítményével. A Református Kollégium végzőse, Lénárt-Szabó Adrienn ellenben arról beszélt, hogy „tragédia”, amit kaptak, nem erre számított senki, hiszen “érettségire inkább a nagyregényeket szokták adni”. Érdeklődésünkre, hogy mégis mit jelent számára a tragédia, elmondta: mégsem ment olyan rosszul a vizsga, „csak nem úgy, ahogy szerettem volna”. A szintén református kollégiumos Balmocz Lehel szerint könnyű tételt kaptak, „lehetett volna nehezebb is”.
Bíró Blanka, a természettudomány-matek osztály végzőse nehezebbre számított, elmondta, számára egyáltalán nem tűnik nehéznek az érettségi. Több diák megjegyezte, hogy hétfőn románból éppen azt kapták, amit néhány hónappal ezelőtt a próbaérettségin. „Arra tényleg senki nem számított, nem is olvastuk el, de mégis jól ment” – mondták többen is.
Ezt az iskola előtt várakozó szülők is megerősítették. „Mégsem volt hiábavaló a próbaérettségi. Azt mondta a gyermekem, mindenre emlékezett, pedig most abból egyáltalán nem készült” – magyarázta készségesen az egyik anyuka.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni