Ötszörös adóval sújtják az elhanyagolt épületeket Kolozsváron


-A A+

Ötszörös adót kell fizetniük azoknak a kolozsváriaknak, akik elzárkóznak a leromlott állagú (műemlék)épületeik felújításától - döntött szerdán a helyi önkormányzat.

"Kolozsváron a homlokzatfelújítási program, amely a történelmi belváros leromlott állagú épületeinek felújítását szorgalmazta adómentesség bitztosításával, nem vezetett a várt eredményre, ezért a városi tanács úgy döntött: él az új pénzügyi törvénykönyv nyújtotta lehetőségekkel, amely szerint 500 százalékos helyi adóval szankcionálhatók azok a tulajdonosok, akik elmulasztják a rossz állapotban lévő ingatlajnaik felújítását" - olvasható a városháza csütörtöki közleményében. 

Horváth Anna alpolgármester szerdán Facebook-oldalán számolt be arról, hogy az érintett épülettulajdonosokat augusztus 15-ig felszólítást kapnak a polgármesteri hivataltól. A felújítási folyamatot a tulajdonosoknak november 30-ig el kell indítaniuk – az építkezési engedély kiváltásával –, ellenkező esetben 2017. januárjától ötszörös adót kell fizetniük az adott épületre.

Az építkezési engedély kiváltása után két év áll a tulajdonosok rendelkezésére, hogy a tényleges javítást elvégezzék. Ugyanúgy ötszörösére növekedhet a város belterületén lévő elhanyagolt telkek adója is, amennyiben a tulajdonosok az augusztus 15-ig kiküldött felszólítást követően nem takarítják ki az adott területet - tájékoztat az alpolgármester.

Mint arról már beszámoltunk, Kolozsváron az elhanyagolt, a járókelőkre is veszélyes (műemlék)épületek felújításának kérdése azt követően került a figyelem középpontjába, hogy januárban a városháza több műemlékről is szakszerűtlenül távolított el díszítőelemeket. A szakma szerint Kolozsváron szó szerint műemlékrombolás zajlott.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X