Elfogyott az érzéstelenítő a brassói kórházban


-A A+

Nincs több érzéstelenítő, ezért ideiglenesen leállítottak egyes műtéteket Brassóban, a megyei kórházban.

A betegellátó intézmény közölte az orvosaival, hogy július 11 és 14 között felfüggesztik a műtéteket, ugyanis nem érkezett meg a rendelt érzéstelenítő-szállítmány.

 A brassói megyei kórház menedzsere, Carmen Daniela Neculoiu, már egy hónappal korábban jelezte, hogy az érzéstelenítéshez és altatáshoz szükséges gyógyszerek fogyóban vannak. Június végére kellett volna érkezzen az új szállítmány, ez azonban máig nem történt meg.

„A gyártók és a beszállítók miatt hasonló problémákkal küszködik az ország összes kórháza. A három típusú érzéstelenítőt három különböző gyártó forgalmazta, egyik azonban már nem szállít Romániába, a másiknak akadoznak a szállítmányai, a harmadiknak pedig kimerültek a készletei” – közölte a Mediafax szerint Carmen Daniela Neculoiu.

A kórház vezetésének az Egészségügyi Minisztérium azt ígérte, hogy július 15-ig ismét feltöltik a készleteket.








EZT OLVASTA MÁR?

X