Roma holokauszt: több tízezer romániai romát mészároltak le


-A A+

A kétmilliós európai cigányság hozzávetőleg 10-30 százaléka veszett oda a második világháború idején, a holokausztban - mondta Szita Szabolcs történész, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója. Más történészek szerint az áldozatok száma akár egymillióra is tehető. 

Szita Szabolcs emlékeztetett arra, hogy az elhurcolásnak nem mindig a megsemmisítés volt a célja, részben kényszermunkára kényszerítették a cigányokat, részben embertelen orvosi kísérleteknek vetették alá.

Heinrich Himmler SS-vezető parancsára 1944. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszakán tömeges megsemmisítések zajlottak. Az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban fogva tartott cigányok kétségbeesetten ellenálltak, de az akciónak végül több ezren estek áldozatul néhány óra alatt. Ennek emlékét őrzi az augusztus 2-ai roma holokauszt nemzetközi emléknapja - mondta a történész.

A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Magyarországon már az 1944. márciusi német megszállás előtt elkezdődött a cigányok kényszermunkára hurcolása. 

Az országos roma ügynökség Bukarestben több helyszínen is megemlékezést tart kedden a roma holokauszt alkalmából. Márciusban Románia vette Magyarországtól a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros elnökségét - a tisztség egy évre szól. Takács Szabolcs, a magyar miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára akkor elmondta, fontos üzenet, hogy Románia is szembe akar nézni a múltjával és teljes körűen fel akarja tárni történelmének „sötét korszakát”, a negyvenes évek elejének időszakát.







EZT OLVASTA MÁR?

X