Ők is szeretnek játszani – elfogadást tanultak a kolozsvári magyar gyerekek


-A A+

Több tucat fogyatékkal élő és „normál fejlődésű” gyerek játszott együtt szombat délután a kolozsvári Életfa Családsegítő Egyesület udvarán. Sok önfeledt kacagást hallottunk.

Másodszor szervezte meg szombat délután a kolozsvári az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér című rendezvényt, amelynek lényege, hogy fogyatékkal élő gyerekeket is bevonnak a közös időtöltésbe. Az esemény az egyesület által elindított, Én is szeretnék játszani projekt része. Ennek kedvezményezettjei azok a családok, ahol sajátos vagy eltérő nevelési igényű gyermekek élnek.

Az egyesület udvarán mozgáskorlátozott, hallássérült, Down-szindromás, beszédzavaros kisfiúk és kislányok játszadoztak, de láttunk fogyatékkal élő felnőtteket is. A délután folyamán Bertóti Johanna, a kolozsvári társulat, a Váróterem Projekt tagja énekelt a kicsiknek, a felnőttek – köztük a színész Dimény Áron – kedvenc meséjüket olvasták fel nekik.

Az Életfa Családsegítő Egyesület vezetője, Deme Ilona a Maszolnak elmondta, a júniusi rendezvényhez képest lehet, hogy kevesebb fogyatékkal élőt sikerült bevonni a közös játéjba, de aki eljött, az családja körében érkezett. "Ezt egy nagyon fontos lépésnek tartjuk, hiszen az igazi társas kapcsolatok egyének és nem intézmények között alakulnak ki" – magyarázta.

Romániában a statisztikai hivatal adatai szerint 0,69 százalék – 30163 személy – a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya. Kolozs megye összesen 2661 sajátos nevelési igényű gyermeket számlál.

„Már azt sikernek tartjuk, hogy elkezdtünk beszélni, gondolkodni a fogyatékkal élők társas kapcsolatainak helyzetéről és lehetőségeiről” – mondta Deme Ilona. A pszichológus szerint ezeknek a kicsiknek a fejlődése is attól függ, hogy mennyire van lehetőségük a társas kapcsolatok kialakítására, milyen oktatásban részesül, és mennyit törődnek velük.

„Hogy közösségünk életében a fogyatékkal élők nem vesznek részt, annak legfőbb okát a társadalom mássághoz való viszonyulásában látjuk. Hiszünk abban, hogy minden gyermek számára a legjobb fejlesztési módszer a játék, és hogy mindannyian társas kapcsolatainkban fejlődünk leginkább” – magyarázta az egyesület vezetője.

Mint megtudtuk, az Én is szeretnék játszani projektet márciusban indították el. Céljuk legalább részben lebontani az előítéleteket, mert szerintük a fogyatékkal élő személyek jó része képes beilleszkedni a közösségi intézményekbe: iskolába járni, munkát vállalni és részt venni a szabadidős tevékenységeken.

További terveikről Deme Ilona elmondta: augusztus 19-ére Kolozsvárra hívták a budapesti Baltazár Színház Graffaló című előadását. A társulatot nagyrészt fogyatékkal élő fiatalok alkotják. Előadásuk a Kolozsvári Magyar Napok színházi rendezvényeinek részeként pénteken tekinthető meg két alkalommal (az időpontok itt találhatók).

2016 őszétől szakemberek vezetésével rendszeres integrációs fejlesztő tevékenységet szeretnénk indítani, ahol az eltérő nevelési igényű és normál fejlődésű gyermekek együtt játszhatnak és tanulhatnak. „Rendszeressé kívánjuk tenni a Játszó.tér eseményünket is. Ahhoz, hogy az Életfa udvara a sajátos nevelési igényű kicsik számára is igazi játszótér lehessen, meg szeretnék vásárolni Kolozsvár első, mozgássérültek számára készült hintáját, valamint az ehhez szükséges gumiszőnyeget.”

Deme Ilona elmondta, a Baltazár Társulat fellépéséhez szükséges pénzt támogatóiknak köszönhetően már sikerült előteremteni. A hinta beszerzéséhez a Kolozsvári Magyar Napokon is gyűjtenek adományokat.

Számos kolozsvári intézmény az Én is szeretnék játszani projekt mellé állt: a Kolozsvári Állami Magyar Színház, a Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája. Két kiemelt támogatójuk a Cosmetic Plant és a Budaval. Adományokat a következő bankszámlaszámra várnak: Asociația Copacul Vieții – Életfa Családsegítő Egyesület, RO57OTPV200000653359RO02.







EZT OLVASTA MÁR?

X