Erdély legkedveltebb látványossága a gyulafehérvári vár


-A A+

Csak egy erdélyi helyszín szerepel a leglátogatottabb romániai idegenforgalmi objektumoknak az egyik legismertebb utazási és szállásajánló honlap, a TripAdvisor által összeállított listáján. Két évvel korábban Erdély még négy pozíciót foglalt el.

Akárcsak 2014-ben, idén is a Peleș-kastély a legnépszerűbb idegenforgalmi objektum Romániában, legalábbis a Tripadvisor szakportál látogatói körében. A második helyre a gyulafehérvári várat, a harmadikra pedig a moldvai Sucevița-kolostort rangsorolták az utazók.

A két évvel korábbi toplistához képest csökkent az erdélyi helyszínek száma, csupán a nagyszebeni Nagypiac-tér került be az első tízbe, kiszorult ellenben Segesvár óvárosa, a temesvári Dóm-tér és a szaploncai vidám temető. Idén a vallási műemlékek dominálnak, ott van a listán a moldovițai kolostor, a iași-i Trei Ierarhi és a bukaresti Stavropoleos-templom, valamint a bukovinai festett kolostortemplomok közösen.   

Magyarországon az Országházra kíváncsi a legtöbb külföldi, a két évvel ezelőtti listavezető Halászbástya a második helyre szorult vissza. Az anyaország valószínűleg világszinten unikumnak számít azzal, hogy a tízes lista valamennyi helyszíne egyazon városban, Budapesten található. Újdonság és érdekesség a nyilasok által a Dunába lőtt zsidóknak emléket állító rakparti cipő-emlékmű, mely egyből a rangsor negyedik helyére került. Lehet, kevesen tippelnék meg, hogy a rangsor hetedik helyét az Operaház foglalja el, amely több szavazatot kapott, mint a budai vár és a Hősök terén álló Milleniumi emlékmű.

Egy sor ország esetében borítékolható a listavezető, valószínűleg senki sem kapja fel a fejét annak hallatán, hogy a turisták többsége leginkább az Eiffel-toronyra kíváncsi Franciaországban, az athéni Akropoliszra Görögországban, Prága óvárosára Csehországban, a Colosseumra Olaszországban és a Sagrada Familiara Spanyolországban. Az azonban már meglepő, hogy Hollandiában nem valamelyik világhírű múzeum a listavezető vagy esetleg a szélmalmok, hanem a ház, melyben Anne Frankot és családját rejtegették a zsidóüldözés idején. A Van Gogh Múzeum és a Rijksmuseum be sem került az első tízbe, ott van ellenben a nyolcadik helyen a második világháborús amerikai hősi halottak temetője és emlékműve.

A Tripadvisor felhasználói között valószínűleg nagyon magas az amerikai világháborús veteránok családtagjainak aránya vagy Luxemburgban roppant kevés a látnivaló, ugyanis a nagyhercegség legnépszerűbb idegenforgalmi objektuma az óceánon túlról érkezett katonák temetője. Írország szintén szolgál furcsasággal, a szigetországi listavezető ugyanis a Kilmainham-börtön.

A szlovák listán ugyancsak akad nem várt szereplő, a nyolcadik helyre ugyanis egy szocreál stílusú építmény, a nácizmus feletti győzelem pozsonyi emlékműve került, megelőzve például a nyitrai várat.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X