Megoldást keresnek Hargita megyében az oktatás hiányosságaira


-A A+

A rossz iskolai és vizsgaeredményekre, valamint a fiatalok elvándorlásának megfékezésére vonatkozó felmérés eredményét mutatta be csütörtökön Hargita Megye Tanácsának Fejlesztési Ügynöksége. Az adatokat a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel közösen elemezték ki.

A szakoktatás minél szélesebb körben való terjesztésében, a tanügy helyi és rendszerszintű átalakításában, valamint a lokális megoldások keresésében látják a probléma megoldását – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón a csíkszeredai megyeházán. Barabás Csaba, a fejlesztési ügynökség munkatársa felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy az érettségi eredmények tükrében vizsgálni a helyzetet hibás megközelítés, ugyanis ezek nem szolgálnak hiteles képpel az oktatás helyzetéről.

„Romániában a nyolcadik osztályt elvégző diákok mintegy 20 százaléka választja a szakoktatást, míg Németországban ez az arány 70 százalék. Ebből is látszik, a tanügyet úgy kellene átalakítani, hogy az iskola elvégzésével a diák azonnal munkába tudjon állni, ennek egyik feltétele a jól működő gyakornoki program” – ismertette az felmérés után kialakult képet Barabás Csaba.

Görbe Péter főtanfelügyelő arra hívta fel a figyelmet, hogy az érettségi eredmények és a munkavállalás között nincs szoros összefüggés, mivel sok esetben a diákok maguk sem tudják, hogy milyen irányba indulnának el. Emlékeztetett: az érettségi után ország szinten román nyelv és irodalomból nyújtják be a legtöbb óvást a diákok, Hargita megyében erre még rátesz egy lapáttal az a sajátos helyzet, hogy itt nehezebben megy a tantárgy tanulása. Jó, de rosszul kivitelezett megoldásnak tartja az iskola utáni érettségi felkészítők bevezetését, mivel a diákok érdeklődése a tanév végének közeledtével folyamatosan lankad.

Amíg a rendszer ilyen, addig ezek a kérdések minden évben felvetődnek, véli Ferencz Salamon Alpár korábbi főtanfelügyelő, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke. „Helyben és a rendszer szintjén is változtatásokra van szükség. Rövidtávon a tananyag követelményeinek csökkentésére és átalakítására van szükség. Törvénymódosítással kell bevezetni a differenciált érettségit, hogy a szakiskolában tanulóktól ne ugyanolyan lexikális tudást várjanak el, mint az elméleti iskolák diákjaitól” – fejtette ki meglátásait a szakbizottság elnöke.

A polgármesterek felelőssége

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a döntéshozók részéről is felelősségvállalást vár el, mivel a helyi tanácsok, a polgármesterek döntésén múlik, hogy milyen szakosztályokat indítanak az iskolában. Fel kell mérni, hogy az adott településeken milyen hiányszakmák vannak, és azok alapján indítani az osztályokat.

„A megyei tanácsnak nem hatásköre befolyásolni az oktatás menetét, de segíteni próbálunk, támogatjuk a mesterembereket, a tanárok átképzését. Példának okáért, a gyengébben teljesítő elméleti iskolák biológiatanára könnyűszerrel átképezheti magát mezőgazdasági szaktanárrá, vagy a fizikatanárok műszaki tantárgyak oktatójává. Lesznek erre, valamint a fiatalok szakképzésére irányuló pályázatai a megyei tanácsnak” – jelentettek ki Borboly.

A tanácselnök figyelmeztetett, hogy a törvénymódosításokra nem sok értelme van várni, mivel azok folyamatosan történnek, és annak ellenére, hogy az RMDSZ a Boc-kormány idején nagyon sokat feltett egy jó oktatási törvény elfogadtatására, a jogszabály a későbbiekben többször is hátrányosan módosult, így ma már közel sem áll ahhoz, ami a kezdetekben volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X