Törvénytervezet: négy „szuperközsége” lenne Hargita megyének


-A A+

Maros megye öt, Hargita megye négy, Kovászna megye pedig két „szuperközséggel” rendelkezne, ha a parlament elfogadja a települések új közigazgatási besorolásáról szóló törvénytervezetet, amelyet nemrég bocsátott közvitára a fejlesztési minisztérium.

A jogszabályt már korábban ismertettük. E szerint a kormány létrehozna egy új közigazgatási egységet, a „rurális pólusnak” nevezett községeket. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.

A „rurális pólus” besorolás elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek, mert a törvénytervezet szerint támogatást kapnak majd a központi költségvetésből infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére.

A jogszabály által lefektetett kritériumok szerint 183 ilyen „szuperközség” lenne az országban. Maros megyének öt (Mezőbánd, Mezőcsávás, Görgényszentimre, Déda, Ratosnya), Hargita megyének négy (Gyergyóholló, Korond, Parajd, Zeteleka), Kovászna megyének két (Uzon és Bodok) rurális pólusa lenne.

A leendő rurális pólusok listáját és a státus elnyerésének kritériumait itt tekintheti meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X