Mégsem lehet majd dohányozni a fedett teraszokon


-A A+

Cáfolta megkeresésünkre László Attila szenátor, a felsőház egészségügyi bizottságának tagja, hogy a plénumban kedden elfogadták volna a dohányzásellenes törvény módosítását.

Raed Arafat egészségügyi államtitkár Facebook-oldalán úgy tájékoztatott, hogy a felsőház kedden megszavazta a törvény enyhítését, ami felér „az egészségünk elleni merénylettel”.

Csütörtökön Vlad Voiculescu tárcavezető felkérte a képviselőházat, ne szavazza meg a nehezen elfogadott jogszabály semmilyen enyhítését, mert azzal csak veszít a közegészségügy.

A javaslatot egyelőre visszavonták

László Attila elmondta, hétfőn, a parlamenti szabadság utáni első szenátusi plénum elején visszavonták a módosítási javaslatot a kezdeményezők, így az nem is került szavazásra. A szenátor nem tudott arra választ adni, hogy ennek ellenére miért kapott lábra az a híresztelés, hogy megszavazták a tervezetet.

A tervezet engedélyezte volna a vendéglők és kocsmák fedett, illetve három fallal körbevett teraszain a dohányzást. Az enyhítés a kaszinókra is kiterjedt volna, ahol a termekben is jóváhagyták volna a füstölést.

László Attila tájékoztatása szerint a kezdeményezők nem indokolták meg, miért vonják vissza javaslatukat, és azt sem közölték, benyújtják-e ismét.

Több módosítást már megszavaztak

Mint arról már beszámoltunk, június elején félig már módosult a dohányzásellenes törvény azzal, hogy a szenátus elfogadott néhány javaslatot, amely enyhít a jogszabály szigorán.

A módosított törvényben új meghatározást kap a zárt nyilvános tér fogalma. E szerint csak a minden oldalról elkerített és befedett nyilvános helyiségekben tilos a dohányzás. Ha a módosítás életbe lép, akkor cigarettázni lehet például a két oldalról bekerített és lefedett nyári teraszokon vagy a munkahelyek erkélyein, ahol jelenleg nem lehet rágyújtani.

A szenátorok korábban elfogadták azt a módosító javaslatot is, hogy a pszichiátriai kórházakban erre a célra kialakított, zárt nyilvános terekben is engedélyezzék a dohányzás. Ezt eddig csak a repülőterek dohányzó-helyiségeiben hagyták jóvá.

A megszavazott tervezet ugyanakkor lehetővé teszi az úgynevezett dohányzóklubok létrehozását is, ahol engedélyezettek a „dohányzással járó tevékenységek”. A megfogalmazás nem zárja ki például a szeszes italok felszolgálását.

A szenátus által megszavazott javaslatokat a képviselőháznak is el kell fogadnia.








EZT OLVASTA MÁR?

X