Összegyűjtöttük a hétfőn elkezdődött tanév újdonságait


-A A+

Az összes diákkorosztályt és a pedagógusokat is érintő változásokkal indul hétfőn az új tanév. A legfontosabb módosulásokat és a lényegesebb tudnivalókat gyűjtöttük össze.

A hétfőn elkezdődött tanév 35 hétből, 169 tanítási napból és két félévből áll. Az első félév 2016. szeptember 12-én kezdődik és 2017. február 3-ig tart, a második pedig 2016. február 13-án kezdődik és 2017. június 16-án ér véget. Az első félévben 19, a másodikban 16 oktatási hét van.

A téli szünet két hétig tart, akárcsak a tavaszi vakáció. Ez utóbbi szünet ideje alatt szervezik meg az országos tantárgyolimpiákat. E két félév közötti oktatási szünet egy hétig tart.

Az óvodásoknak és a nulladik osztályosoknak október 29. és november 6. között őszi szünetük is lesz. Az iskolásoknak december 24-én kezdődik a téli vakációja, amely 2017. január 8-ig tart. Január 9-én folytatódik az első félév, amelye február 3-án zárul. Február 4-től február 12-ig tart a félévközi vakáció.

A második félév február 13-án kezdődik. Az oktatást az április 19-től április 30-ig tartó tavaszi szünet szakítja meg. Az oktatás május 2-án folytatódik, és június 16-án befejeződik. A középiskolai végzősök 2017. május 26-án, nyolcadikosok 2017. június 9-én fejezik be a tanévet. A nyári vakáció június 17-től szeptember 10-ig tart. A tanév rendjéről korábban itt írtunk részletesen.

Az iskolákban ünnepségeket szerveznek október 5-én (az oktatás nemzetközi napján), június 5-én (a pedagógusok napján) és június elsején (a nemzetközi gyermeknapon). Az Iskola másként program ötnapos marad, és az iskolák maguk dönthetik el, hogy a minisztérium által javasolt periódusok közül melyik időszakban szervezik meg. A tárca a 0-IV. osztályosoknak a következő periódusokat javasolja: 2016. november 21. – december 2., 2017. február 27. – március 31., 2017. május 15. – június 9. Az V-XII. osztályosoknak javasolt időszakok: 2016. október 17. . december 2., 2017. február 27. – március 31., május 15. – június 9.

A nyolcadikosok és a tizenkettedikesek tanéve eltér a többi diákétól. Az utóbbiaknak 32 oktatási hetük van, és három hétig zajlik az érettségiztetésük (két hétig szóbeliznek, egy hétig írásbeliznek). A nyári érettségi július 24-én zárul a végleges eredmények kifüggesztésével. Az őszi érettségi augusztus 21-től szeptember 6-ig tart.

A nyolcadikosoknak 34 oktatási hetük van, és egy hétig képességvizsgáznak. A utolsó képességvizsgát június 21-én tartják, a végleges eredményeket június 30-án teszik közzé.

További újdonságok

  • ebben a tanévben érvénybe lép a diákok jogállása
  • a tizenegyedikes és a tizenkettedikes diákok ingyen tankönyveket kapnak
  • a kormány várhatóan teljes egészében fedezi a diákok ingázási költségeit (a határozatot még nem fogadták el)
  • középiskolai felvételi eredményébe az eddigi 25 százalék helyet 20 százalékban számít bele a tanulmányi átlag
  • a középiskolai helyek számítógépes elosztása egyetlen szakaszban történik
  • a képességvizsga és érettségi eredmények megóvásánál törölték azt a kitételt, miszerint a vizsgajegy a fellebbezés után csak akkor módosulhat, ha az eredeti és az új osztályzat között 0,5 pontnál nagyobb az eltérés

 








EZT OLVASTA MÁR?

X