Arad megyében több mint kétezren tanulnak magyarul


-A A+

Egyelőre még nem vezetik be Romániában az emelt szintű érettségit – jelentette ki az RMDSZ oktatási államtitkára, Király András Aradon, a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitó ünnepségén.

Arad megye egyetlen magyar nyelvű iskolaközpontjában – ahol az óvodától az érettségiig magyarul folyik a tanítás – az előkészítő osztályosok felvonulásával kezdődött meg az ünnepség, majd az intézményvezetők és a meghívott elöljárók szólaltak fel.

Hadnagy Éva igazgató elmondta, hogy a Csiky Gergely iskolában 525-en kezdték meg a tanévet, az adminisztratív szempontból oda tartozó Kincskereső Óvodában pedig 60-an. Az előkészítőben 25-en vannak, az ötödikben 18-an kezdik meg az általánost, a középiskolai tagozaton pedig sikerült megtartani a három kilencedik osztályt (reál, közgazdaságtan és turizmus szakot összesen 58 diákkal). A hároméves autószerelői szakmunkásképzőbe viszont csak tízen jelentkeztek, ezért a tanfelügyelőség és a tanügyminisztérium külön engedélyére várnak, hogy beindíthassák a szakot – tette hozzá az igazgató.

Az iskola bentlakásában a vidékről ingázó diákoknak nyújtanak szállást és ellátást, a kollégiumi költségek teljes vagy részleges fedezésére ösztöndíjakat igyekeznek biztosítani a diákoknak.

Több szabadidő jut a diákoknak

A megnyitó után Király András államtitkár érdeklődésünkre az új tanév változásairól is beszélt. Újdonság, hogy a tanév szerkezetét úgy állították össze, hogy több szabadidejük legyen a diákoknak, a cél az, hogy főleg a felmérők és vizsgák idején ne terheljék túl őket. A nyolcadikosok képességvizsgáján például a román és matematika között lesz egy szabadnapjuk a kisebbségi osztályokba járóknak, az anyanyelvi vizsgára csak a két másik után kerül sor.

Próbaképp országszerte ötven tanintézményben bevezetik a meleg étkeztetést, a tizenegyedik és tizenkettedik osztályosok pedig ingyenes tankönyvekre lesznek jogosultak. Ez emelt szintű érettségit még nem vezetik be, Király András szerint ahhoz módosítani kellene a tanügyi törvényt, de amúgy is valamelyik cikluskezdő – tehát kilencedikes – évfolyamra fog majd vonatkozni. Előbb-utóbb az is meglesz – fogalmazott az államtitkár.

Többen is tanulhatnának magyarul

Arad megyében valamivel több mint 2000-en kezdték meg az iskolát magyar nyelven – tudtuk meg Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettestől. Mintegy 35-40 százalékkal nagyobb lenne ez a szám, ha azokat a magyar gyerekeket és szüleiket is sikerülne megnyerni a magyar oktatás számára, akik más tannyelvű iskolába járnak – tette hozzá.

Arad megyében 21 intézményben folyik valamilyen szinten magyarul a tanítás, beleértve a fakultatív oktatást is, és ebből 12 az olyan iskola, amelyikben viszonylag erős a magyar tagozat.








EZT OLVASTA MÁR?

X