Leégett az atyhai templom, csak az oldalfalak maradtak meg


-A A+

FRISSÍTVE: Villámcsapás érte és leégett vasárnap este az atyhai templom. A kárfelmérés még zajlik, de a tűzoltók közlése szerint a teljes tetőszerkezet, a torony, valamennyi bent levő használati eszköz és felszerelés, műtárgy odaveszett.

A tűzesetről hétfőn hajnalban számolt be az Élő Székelyföld munkacsoport. Tájékoztatásuk szerint a Korondhoz tartozó falu néhány évvel ezelőtt teljesen felújított temploma rendelkezett ugyan villámhárítóval, de olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott.

A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékekeket - a szentségtartó és néhány miseruha kivételével - már nem tudták kimenteni.

A helyi és a szomszédos településeken működő önkéntés tűzoltóegyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat, de minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. A segítségükre siertő udvarhelyi tűzoltóalakulat sem járt sikerrel.

Úgy tűnik, hogy a templomnak csak az oldalfalai maradtak meg. A tűzoltók hétfőre virradólag, 1 óra 30 perc tájékán levonultak a területről. A kárfelmérés hétfőn délelőtt fog megtörténni.

FRISSÍTÉS: Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének a szóvivője az MTI-nek elmondta, vasárnap este 22 óra 11 perckor értesítették a tűzoltóságot az atyhai templomtűzről. A hivatásos tűzoltók Székelyudvarhelyről három autóval, a korondi, parajdi, és felsősófalvi önkéntes tűzoltók öttel vonultak a helyszínre. Hajnali három óráig küzdött 13 hivatásos és 29 önkéntes tűzoltó a lángokkal, a templomot azonban nem tudták megmenteni. 

A szóvivő szerint a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. A tűzvészben a harangok is megsérültek. A szóvivő szerint a tűzoltók beavatkozásának a legfontosabb eredménye az volt, hogy a tűz nem terjedt át a szomszédos iskola, és ravatalozó épületére, valamint a falu házaira. A tűzoltóság első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes kárt okozott. 

A Székelyudvarhelytől 36 kilométerre, egy hegynyeregben 700-750 méter magasan fekvő Atyha római katolikus temploma 1797-1799 között épült.








EZT OLVASTA MÁR?

X