Összefogással újjáépítik a leégett atyhai templomot
A szakemberekkel és a helyiekkel karöltve a helyszínen mérte fel a Hargita megyei és a helyi önkormányzat, hogyan tudna segíteni a leégett atyhai templom újjáépítésében – számolt be szerdán Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája.
Az önkormányzatok képviselői, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Biró Barna Botond alelnök, valamint Kolumbán Dávid, Derzsi Zoltán, Berde László megyei tanácsos, Katona Mihály, Korond polgármestere, Mátyás Károly főesperes a helyszínen egyeztetett Albert Márton tervezővel és a helyiekkel.
„Ez a templom, amely néhány nappal korábban még ragyogott, most romokban áll, de az élet nem áll meg Atyhán, a közösség számíthat a megyei tanács segítségére, kötelességünk melléjük állni. Adományokat fognak gyűjteni, pénzügyi forrásainkat újracsoportosítjuk, hogy részben támogatni tudjuk az újjáépítés folyamatát a lehetőségeink függvényében. Az esetről Kelemen Hunor szövetségi elnököt is értesítettük, aki felajánlotta segítségét, hogy minél hamarabb újraépülhessen a templom” – fogalmazott a megyeelnök.
A helyszínen elhangzott, hogy az egyházi épület tíz évvel korábban is leégett, így 2007-ben kapta azt a formáját, amely még néhány nappal korábban látható volt. A tervező elmondta: a legelső lépésként fel kell mérni a megmaradt épületrészek állapotát, lehetséges, hogy lesz olyan rész is, amelyet le kell bontani. Szükség lesz fára, betonra, vasra és cserépre, szakemberekre és önkéntesekre, akik kalákában segítenek majd - hangzott el.
Mint arról már korábban beszámoltunk, vasárnap este villámcsapás érte és leégett az atyhai templom.
A tűzesetről hétfőn hajnalban számolt be az Élő Székelyföld munkacsoport. Tájékoztatásuk szerint a Korondhoz tartozó falu néhány évvel ezelőtt teljesen felújított temploma rendelkezett ugyan villámhárítóval, de olyan rendkívüli erősségű volt a légköri elektromos kisülés, hogy a szentély fölött a tetőszerkezet azonnal lángra kapott. A plébános és a harangozó, akik a helyszínen tartózkodtak ezekben a pillanatokban, hiszen szokás szerint harangoztak az égiháború ellen, az értékeket - a szentségtartó és néhány miseruha kivételével - már nem tudták kimenteni.
A helyi és a szomszédos településeken működő önkéntes tűzoltóegyesületek igyekeztek megfékezni a lángokat. Végül a tűzoltóknak hétfő hajnalban sikerült megfékezniük a lángokat.
Alina Ciobotariu hadnagy, a katasztrófavédelem Hargita megyei egységének szóvivője elmondta, a tetőszerkezet és a mennyezet égő gerendái beestek a templomtérbe, és a tűz átterjedt az oltárra, a bútorzatra és az orgonára is. A tűzoltóknak csupán a torony egy részét sikerült megmenteniük. Első becslése szerint a tűzvész 380 ezer lejes kárt okozott.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni