Kifizeti a PKE tartozásait a Sapientia Alapítvány


-A A+

Kifizeti a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) által felhalmozott tartozásokat a Sapientia Alapítvány - írta hétfőn a Krónika.

A lap azt követően kérte ki a Sapientia Alapítvány kuratóriumi határozatának a kivonatát, hogy pénteken, a PKE ünnepélyes tanévnyitóján Pálfi József, az egyetem rektora említést tett a küszöbönálló adósságrendezésről.

A kivonat szerint a testület október 7-én egyhangú döntéssel hagyta jóvá, hogy legfeljebb 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Partiumi Keresztény Egyetemnek. A határozat alapján ezt a keretösszeget a kolozsvári székhelyű alapítvány saját forrásainak a terhére biztosítja majd "az egyetem helyzetének a naprakész tisztázását követően".

Pálfi József rámutatott, hogy a tavasszal elfogadott válságkezelő program révén elért megtakarítások és az alapítványi támogatás lehetővé teszi a "hosszú távú fejlődés biztosítását és a pénzügyi helyzet konszolidálását". Jelezte, hogy adósságuk egy részét - köztük a román állam felé felhalmozott tartozást - már törlesztették, a bankhitelek visszafizetését pedig újraütemezték. "Konkrét adatokat azért nem mondhatok, mert bár a 2015-2016-os tanév lezárult, a számvetések, mérlegek, egyenlegek csak a következő hetekben készülnek el" - idézte a Krónika a rektort.

A magyar állam által fenntartott egyetemnek azt követően kellett válságkezelő tervet kidolgoznia, hogy a rossz gazdálkodás következtében mintegy 3,5 millió lej adósságot halmozott fel. Az ezt feltáró belső vizsgálat nyomán tavaly novemberben lemondott az egyetem rektora és gazdasági igazgatója.

A Partiumi Keresztény Egyetem a Tőkés László korábbi református püspök által 1990-ben alapított Sulyok István Református Főiskola jogutódja. Az 1999-ben alakult, 2008-ban akkreditált intézményt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel együtt a magyar állam tartja fenn. A két oktatási intézménynek folyósított magyar költségvetési támogatást a Sapientia Alapítvány kezeli.








EZT OLVASTA MÁR?

X