Seres Dénes: az oktatási rendszerben a minőség forradalmára van szükség


-A A+

„Megalakulásunk óta valljuk és képviseljük az oktatás kérdésének fontosságát mind a Szilágyságban, mind pedig egész Erdélyben. Megteremtettük az elmúlt negyedévszázadban az anyanyelvű oktatás rendszerét, de annak érdekében, hogy versenyképesek legyenek a fiatalok bármilyen szakterületen is, a minőség forradalmára van szükség. Ezért döntöttünk úgy az RMDSZ-ben, hogy változtatunk” – szólalt fel Seres Dénes parlamenti képviselő a Szilágysomlyón, majd Krasznán szervezett Helyi Küldöttek Tanácsának (HKT) bővített ülésén szerdán.

Az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezetének elnöke kifejtette: Szilágy megyében 30 magyar iskolát és óvodát korszerűsítettek az utóbbi négy évben, de ezt a munkát folytatni kell annak érdekében, hogy a gyermekek 21. századi körülmények között tanulhassanak.

„Létkérdésünk, hogy gyermekeink magyarul tanulhassanak, mert ezzel erősítjük identitásukat. Az oktatás minőségének javításával elérhetjük, hogy gyermekeink könnyebben boldoguljanak a munkaerőpiacon” – mutatott rá a jövőbeli célokra Végh Sándor szenátor.

A találkozókon a helyi küldöttek mellett jelen volt Szilágyi Róbert István, a Szilágy Megyei Tanács alelnöke, Pop Imre megyegazda, pedagógusok, valamint az egyházak és civil szervezetek képviselői is.








EZT OLVASTA MÁR?

X