Csípőspaprika-lekvár is indult az első marosvásárhelyi gyümölcsíz-versenyen


-A A+

Gyümölcsíz-versenyt szervezett Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete. 92 féle házi készítésű ínyencséget lehetett megkóstolni a helyszínen.

A Romániai Magyar Gazdák Egyesületén belül működő Maros Szervezet elnöke, Csomoss Attila a Maszolnak elmondta, a házi készítményekre, az igazi gyümölcstermékekre szeretnék felhívni a figyelmet, illetve segíteni azoknak, akik ezzel foglalkoznak. „A rendezvény jól sikerült, ahhoz képest, hogy első alkalommal szerveztük meg, igazán elégedettek lehetünk” – értékelte az eseményt az elnök.A lekvárfesztiválra 22 személy 92 féle terméket hozott, az egyesület Csokonai (ma Laposnya) utcai székházába. A lekvárokat, befőtteket, bárki megkóstolhatta. A szervezők lekvár, szörp, befőtt és gyümölcslé kategóriában hirdettek versenyt. A legnagyobb választék a lekvárok között volt, 52 féle érkezett, szörpből 25, befőttből 14 és mindössze egy gyümölcslé – ismertette a felhozatalt Tímár Tímea projektmenedzser.

A gyömölcsből készült termékek Marosvásárhelyről, Mezőpanitból, Mezőbergenyéből, Koronkából, Istvánházáról, Holtmarosról, Héderfájáról, Küküllődombóról érkeztek többek közt. Az asztalokra kihelyezett üvegekben málna, birsalma, szilva, egres, csipkebogyó, barack, cseresznye, meggy, szőlő, homoktövis, menta, őszi barack, eper kínálta magát, különféle színekben, változatos ízesítéssel.

Kebeléből bodzás eperlekvárt, a diós-málnás meggylekvárt is kóstolhattunk, ezeket Cseh Emese készítette, aki érdeklődésünkre elmondta, minden évben sok gyümölcsöt főz be, mindig új és új recepteket próbál ki, a családja legnagyobb örömére. Eperlekvárt is készített mentával és citromfűvel, valamint birsalmakocsonyát szegfűszeggel és fahéjjal ízesítve. Cseh Emese barackbefőttje a kategória első díjasa lett. A második díjat Fülöp Erika cseresznyebefőttje, míg a harmadikat Fodor Erika szőlőbefőttje nyerte el.

A lekvárok kategóriájában a gyömbérrel és fahéjjal ízesített zöldparadicsomlekvár nyerte el az első díjat, Bălășoiu Ilona terméke Marosvásárhelyről. Második fődíjas lett Pocsai Zsolt őszibarack-, harmadik pedig Nagy Júlia csipkebogyólekvárja.

A szörpök között a Hajni feketeribizlis homoktövisszörpje lett az első helyezett, a Nagy Júlia mentaszörpje a második és a Makkai család málnaszörpje a harmadik. Csiszér Anna bodzaszörpje és a Makkai család málnaszeder szörpje különdíjat kapott, ahogy Geréb Ilona nyers somlekvárja, valamint az istvánházi csípőspaprika lekvár szintén, és dicséretet érdemelt Bocz István szederbefőttje.

A közönségdíjat Makkaiék mézes homoktövis szörpje nyerte el. Az eredményhirdetést követően a szervezők valamennyi résztvevőt elismerésben részesítettek.








EZT OLVASTA MÁR?

X