Szentmise a katolikus gimnáziumért és Tamási Zsoltért


-A A+

Több mint száz személy részvételével imádkoztak hétfő este Marosvásárhelyen a római katolikus gimnáziumért és annak igazgatójáért, Tamási Zsoltért.

Az Oláh Dénes celebrálta szentmisén elhangzott: nem valaki ellen gyűltek össze, hanem „gyermekeinkért, a megmaradásunkért” és eltilthatatlan jogainkért. „Senki jogát nem akarjuk elvitatni, de a sajátunkért sem akarunk lemondani” – hangsúlyozta a lelkész.

Oláh Dénes felidézte az iskolakezdés napját, amelyet a közös öröm határozott meg. Csakhogy azóta sajnos rá kellett döbbenni arra, hogy vannak, akiket ez zavar, akik elszámoltathatónak tartják azt, amit sikerült megvalósítani. Tamási Zsoltot, aki önfeláldozó következetességgel, konogsággal, mély keresztény hittel kikaparta a gesztenyét, megpróbálják félreállítani, kiiktatni, ez pedig a hatalom túlkapásának, erőfitogtatásának a bizonyítéka – célja, pedig az, hogy megfélemlítse a magyar közösséget.

Mint ismert, a korrupcióellenes ügyészség csütörtök este őrizetbe vette Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelőt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt. Az ügyészség ugyanakkor 60 napra hatósági felügyelet alá helyezte Tamási Zsolt Józsefet, a gimnázium igazgatóját.








EZT OLVASTA MÁR?

X