Rendelet szabályozza hétfőtől az iskolai házi feladatok mennyiségét


-A A+

Az elemi iskolások legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosok legtöbb két órát tölthetnek ezentúl otthon a házi feladataik elvégzésével. Ezt hétfőtől miniszteri rendelettel szabályozná az oktatási tárca.

Mircea Dumitru oktatási miniszter csütörtökön elmondta, az előkészítő osztályokban egyenesen megszünteti a házi feladatok intézményét. Szavai szerint azért kénytelen ezt a kérdést rendeletben szabályozni, mert a hazai pedagógusok még mindig nem értik, hogy a jelenlegi oktatási rendszerben a gyerekek túlterheltek.

„Mi felnőttek azért várjuk a nyarat, hogy pihenjünk. A gyerekeinknek azonban folyamatosan dolgozniuk kell azért, hogy amikor szeptemberben megkezdődik a tanév, ne haragítsák magukra a tanító nénit vagy az osztályfőnököt, legyen elkészítve a házi feladat” – idézte a minisztert az Agerpres.

Mircea Dumitru szerint az általános iskolásoknak legtöbb egy órát, az öt-nyolc osztályosoknak legtöbb két órát, a középiskolai diákoknak pedig valamennyivel többet kellene házi feladatokkal foglalkozniuk. Ehhez kell tartaniuk majd magukat a pedagógusoknak, amikor a házi feladat mennyiségét megszabják.

A tárcavezető hozzátette, nyilván azt nem tilthatják meg a diákoknak, hogy a minisztérium által rögzített időtartamnál többet tanuljanak otthon, az órák után. A készülő rendelet azonban kötelezővé teszi a pedagógusok számára a kiszabott házi feladatok mennyiségének korlátozását. 

Pszichológus: a gyermek napi 8 óránál többet ne töltsön tanulással

Megeresésünkre korábban Román Mónika pszichológus elmondta, a szakemberek abban egyetértenek, hogy tíz éves korig a gyereknek napi öt óra szabad levegős tevékenységre lenne szüksége a fejlődéséhez. Ez azonban ne valamilyen sport-, hanem a szabad levegőn eltöltött, kötetlen tevékenység legyen. 

A piszchológus úgy látja: a tanár adhat házi feladatot, de a gyermek napi nyolc óránál többet semmiképp ne töltsön tanulással. „Én ugyanakkor ezt öt órára korlátoznám, habár a jelenlegi oktatási rendszerben az ilyesmi már szóba sem kerülhet. Ha ezen felül még van házi feladta, akkor a szülő nyugodtan mondhatja azt, hogy menj fiam nyugodtan házi nélkül, vagy pedig gond nélkül megoldhatja helyette” – tette hozzá.

Mint ismert, a tananyag és házi feladatok mennyiségének csökkentését az RMDSZ is szorgalmazza. Szabó Ödön képviselő, az oktatási szakbizottság tagja úgy látja: a tananyag mennyiségének csökkentése és egy minőségcentrikus kerettanterv elfogadtatása az eredményezné, hogyaz iskolában egy-egy feladattal mélyebben és többet lehetne foglalkozni, ugyanakkor a szükséges tudást már az iskolában el lehetne sajátítani. „Ezt az északi országok oktatási rendszere is bizonyítja, ahol az oktatási rendszer átalakítása után a tananyagot már máskép adják le és más mennyiségben” – részletezte korábban lapunkak a politikus.

A szakember szerint a romániai tananyagot nem az átlagos képességű, hanem a legjobb diákokhoz igazították. Úgy látja: ezt a tananyagmennyiséget nehezen ugyan, de egy átlagos képességű gyerekbe is „bele lehet tömni”, vannak szülők, akik el is várják, hogy gyerekük minden tekintetben megfeleljen az iskolai követelményeknek, önállóan dolgozzon és minden feladatot megoldjon. „Ezek a gyerekek azonban többnyire pszichológusi kabinetbe kerülnek kényszeres betegséggel, öngyilkossági kísérlettel, depresszióval” – magyarázta.

A jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat

A házi feladatok eltörlését illető döntést üdvözölte az RMDSZ, Kovács Péter ügyvezető elnök szerint bár a szövetség parlamenti programjában a tananyag csökkentésével együtt a házi feladat teljes eltörlését szorgalmazza, jó kezdőlépésnek tartják a miniszter javaslatát.

A szövetség javaslatát arra alapozza, hogy a jelenlegi oktatási rendszer megnyomorítja a fiatalokat. A tananyag nagyon összetett, de a legnagyobb baj vele mégis csak az, hogy nem a gyermekek igényeit helyezi középpontba – véli a politikus. „Le kell vennünk gyermekeink válláról a terhet, minden lehetőséget meg kell ragadnunk, és úgy kell alakítanunk a tananyagot, hogy az élményt, ne pedig szorongást szüljön. Ezért is tartjuk jó kiindulópontnak azt, amit a tanügyminiszter is megfogalmazott, aki – úgy néz ki – felébredt, és valószínűleg belátta azt, amit mi mondunk: a tanulás alapját sosem képezheti a magolás ” – nyomatékosított.

Kovács rámutatott: az RMDSZ-nek az oktatás terén további megoldási javaslatai is vannak, amelyek szintén azt a célt szolgálják, hogy tanulók és pedagógusok jó szívvel, lelkesen, és a megbecsülés érzésével járjanak iskolába. „Kezdeményezzük a pedagógusok 25 százalékos béremelését, mert tudjuk, nekik szükségük van erre, illetve azokat, akik gyermekeinket az életre nevelik, az államnak kellően is kell értékelnie. Azt mondjuk, hogy alkalmazzák a törvényt, amit mi alkottunk, és ami arra vonatkozik, hogy a magyar gyermekek külön tanterv szerint, külön tankönyvből tanulják a román nyelvet” – sorolta. A szervezet az erdélyi magyar szakoktatást is fellendítené, folytatná a magyar iskolák felújítását is. 








EZT OLVASTA MÁR?

X