Ebben a rangsorban is első lett a Babeș–Bolyai Tudományegyetem


-A A+

A hazai egyetemek közül a Babeș–Bolyai Tudományegyetem továbbra is legelső helyen szerepel a BRICS & Emerging Economies Rankings 2017 rangsorban - tájékoztat a BBTE közleményében. 

A Times Higher Education listájára a vezető fejlődő – Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – és feltörekvő országok egyetemei kerültek fel. 

A romániai egyetemek közül újból legelső helyen szerepelt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE), és a felmérésben részt vevő mintegy 300 egyetem közül a 132. helyre került.

A jászvásári Alexandru Ioan Cuza Egyetem és a Temesvári Nyugati Tudományegyetem a 200. helyre került, a Bukaresti Tudományegyetem a 251–300. helyen szerepelt. Az országból csak az említett négy egyetem jutott be a mostani a rangsorolásba. A Times Higher Education rangsora egybecseng az Egyetemi Metarangsor 2016-os eredménnyel, amelyben a BBTE szintén országos első helyezést ért el. 

Az oktatási minisztérium által közzétett egyetemi metarangsor 2016. felmérés nemzetközi rangsorok alapján készült, amelyek összeállításakor elsősorban akadémiai kritériumokat vagy mutatókat vettek figyelembe.

Szigorú kritériumok alapján mértek

Phil Baty, a THE World University Rankings szerkesztőjének nyilatkozata a mostani rangsorról és a BBTE által elért helyezésről: „Nem könnyű bekerülni a BRICS & Emerging Economies Rankings 2017 rangsorba, amelynek összeállításakor szigorúan és igényesen ugyanazt a 13 teljesítmény-mutatót alkalmaztuk, amelyet a World University Rankings globális rangsor esetében is. Az intézményeknek bizonyítaniuk kell azokat a magas teljesítmény-szabványokat, amelyek az oktatásra, a kutatásra, a nemzetközi perspektívára és a tudástranszferre vonatkoznak, ugyanakkor versenybe is kell szállniuk más élvonalbeli egyetemekkel több mint 50, feltörekvő gazdaságú országból. Ebben a kategóriában csak a legjobb egyetemeket vesszük figyelembe, tehát önmagában rendkívüli teljesítménynek számít a legelső 300 közötti helyezés a rangsorban, és ehhez gratulálunk a Babeș–Bolyai Tudományegyetemnek!”

A The Times Higher Education World University Rankings 13 mutató figyelembevételével állította össze a rangsort: az oktatás minőségét (oktatási környezet), a tudományos kutatások területén elért eredményeket (publikációk száma és színvonala), ezek hivatkozásának gyakoriságát (a kutatás hatékonysága), a nemzetköziséget (oktatók, hallgatók és kutatók), valamint az üzleti környezetből származó bevételeket (tudástranszfer) is mérik.








EZT OLVASTA MÁR?

X