Marosvásárhelyi iskolaügy: meghosszabbították az igazgató elleni kényszerintézkedéseket


-A A+

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket, Tamási Zsolt fellebbezett a döntés ellen.

A december végén hozott döntésről maga az igazgató számolt be az MTI-nek hétfőn. Mint elmondta: az ügyészség valamennyi korábbi tiltás hatályát meghosszabbította. Tamási Zsoltnak nem szabad belépnie a Római Katolikus Gimnáziumba, nem szabad felvennie a kapcsolatot az ügyben érintettekkel, és az ügyész engedélyét kell kérnie, ha el akarja hagyni az országot. A Maros megyei törvényszék szerdára tűzte ki a fellebbezés tárgyalását – közölte a bíróságok portálján az intézmény.

Tamási Zsolt és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen 2016 november elején indított eljárást a DNA. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak törvénytelenül jártak el a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2014-es létrehozásakor. A korrupcióellenes ügyészség szerint Tamási Zsolt és Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelő annak ellenére járult hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában a tanintézet nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.

A DNA Ștefan Someșant hivatali hatalommal való visszaéléssel és kétrendbeli hatáskörtúllépéssel, Tamási Zsolt igazgatót pedig hivatali hatalommal való folyamatos visszaéléssel gyanúsítja. Az igazgató elleni eljárás a múlt év végén ellehetetlenítette az iskola működését, aláírási joggal rendelkező vezető híján ugyanis a tanintézet nem adhatta ki a tanárok fizetését, nem fizethette ki a közüzemi számláit.

Decemberben a DNA egy alkalommal lehetővé tette, hogy az igazgató négy órára bemenjen az iskolába, és aláírja az intézmény működését biztosító iratokat.








EZT OLVASTA MÁR?

X