Idén a turizmus éve van Háromszéken


-A A+

A háromszéki önkormányzat az eddigi tematikus évek gyakorlatához igazodva a 2017-es esztendőt a turizmus évének nyilvánította. Céljuk, hogy kiteljesítsék azokat a turisztikai csomagokat, amelyek a romániai vendégeket célozzák, de növelni akarják a magyarországiak jelenlétét is.

Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a csütörtöki „Megyeinfón” arról számolt be, hogy az év első felében három helyszínen is bemutatják Kovásza megye turisztikai kínálatát, így februárban jelen lesznek a bukaresti Romexpon sorra kerülő kiállításon és vásáron, majd Budapesten mutatkoznak be a Székely Fesztiválon, illetve májusban Manchesterben is jelen lesznek az ottani magyar közösség által szervezett Székely fesztiválon. A megyei tanács ezekre a kiállításokra elkészítette a Kovászna megye hét csodája nevű román, magyar és angol nyelvű népszerűsítő kiadványokat.

A háromszéki tanácselnök a Borvíz útja projekt keretében megvalósított fürdők tevékenységét értékelve rámutatott: évekig vesződtek ezzel a projekttel, hogy az megvalósuljon és eredményes legyen, bár sokan pénzkidobásnak tartották. Sokat dolgoztak és működik a projekt, mondta Tamás Sándor, aki az Aquasic Közösségfejlesztő Egyesület jelentésére hivatkozva elmondta: az öt kezelőközpontnak tavaly 20.766 látogatója volt, akik összesen 172.510 lejt fizettek be a gyerekeknek és nyugdíjasoknak 5 illetve felnőtteknek 10 lejes belépőjegyek révén.

Tamás Sándor szerint a leglátogatottabb kezelőközpont az előpataki volt, amely vélhetően a Brassó megye közelségének köszönhetően népszerű a szomszédos megye lakói körében, de különböző tevékenységei miatt is, például a sepsiszentgyörgyi Irisz Ház csecsemők számára szervezett ott úszó tanfolyamot. Ezt követően a legtöbben az oltszemi, bölöni, málnásfürdői és hatolykai kezelőközpontokat és feredőket látogatták. Tavaly mindegyik kezelőközpont növelte látogatottságát, de leginkább a hatolykai feredő látogatottsága növekedett, mintegy 35 százalékkal, köszönhetően annak is, hogy megjavították a település fele vezető megyei utat.








EZT OLVASTA MÁR?

X