Nyílt napot tartottak a marosvásárhelyi kutyamenhelyen


-A A+

Hetente néhány kutya kerül be Marosvásárhely utcáiról a városháza által működtetett menhelyre. Sok ezek közül nem gazdátlan, még azonosító chippel is el van látva, de vagy a gazda felelőtlensége miatt kóborol el, vagy szándékosan teszik ki az utcára – fejtette ki a Maszolnak Nagy Emilia osztályvezető a keddi nyílt napon, amelyet a kutyamenhelyen szerveztek.

A ketrecekben, kutyaólakban jelenleg 185 állatot tartanak, kis- és nagytestűt, fajkutyát és keveréket, gazdátlant és olyat, amelyiknek volt gazdája, kölyökkutyákat és felnőtt ebeket egyaránt. Odaérkezésünket nagy ugatással, csaholással fogadták az állatok, amelyek közül egyesek félénken elbújtak, de a zöme ugrált, szaladgált, érzelmeit jó hangos ugatással fejezte ki.


A kutyamenhely vezetőjétől megtudtuk, sokszor előfordul, hogy egy állatra ráunnak és kiteszik az utcára. De ezt nemcsak marosvásárhelyiek gyakorolják, hanem behozzák a városba a környékbeli településekről is gépkocsival és az utcán elengedik. „Még szebeni származású kutyát is találtunk” – mondta Nagy Emilia, aki elmagyarázta, hogy a chippel ellátott állat tulajdonosát megkeresik, kapcsolatba lépnek vele és kifizettetik a 200 lejes bírságot, amiért hagyta elkóborolni háziállatát.

Ezen kívül a gazdának az élelem árát is meg kell térítenie, annak függvényében, hogy mennyi időt töltött a menhelyen a négylábú. Ha pedig valaki nem hajlandó érte jönni, rendőrségi kivizsgálást indítanak ellene, hiszen a szándékos elhagyás bűncselekménynek számít és a törvény szerint büntetendő.

A keddi nyílt nap célja a kutyamenhely megismertetése a lakossággal, az állatbarátokkal, illetve új örökbefogadók találása. Aki kutyát szeretne örökbe fogadni, az kiválaszthatja, hogy melyiket viszi magával – magyarázta Nagy Emilia, akitől megtudtuk, hogy az örökbefogadók többsége már pontos elképzeléssel érkezik, tudja, hogy milyent, kicsit, nagyot, rövidszőrűt, bundásat, hangosat, vagy csöndest akar hazavinni.

Természetesen mindig akad olyan személy is, aki csak ellátogat a menhelyre és ott a helyszínen dönti el, melyik négylábút szeretné örökbe fogadni. Aki csak kölyökkutyát akar, annak is van miből válogatnia, ottjártunkkor 20-25, más-más színű, formájú kiskutya fogadott, csóválta a farkát és hangos ugatással köszöntött.

Az örökbefogadott kutyák egészségügyi könyvecskével rendelkeznek, amiben feltüntetik az oltásokat, azt, hogy ivartalanították őket, illetve, hogy szerepelnek a nyilvántartásban. Általában házőrzőnek választanak közülük, de megtörtént, hogy valaki a lakásába vitte haza az édes kiskutyát a gyerekének, vagy az idős szülőnek, hogy mindig legyen egy társ az otthonában. Sokat visznek külföldre is, tavaly például csak Németországba 350 kutyát szállítottak.

A marosvásárhelyi kutyamenhely a Prut utca 24. szám alatt, a Meggyesfalvi negyedben található és naponta fél 10 és 18 óra között látogatható. Aki örökbefogadást szeretne, az jó, ha 15 óráig megy, hogy a formaságokat elintézhesse.







EZT OLVASTA MÁR?

X