Hat gyerek okozott kárt magában egy Botoşani megyei községben


-A A+

A rendőrséghez fordult a Botoşani megyei Hilişeu-Horia község polgármestere, miután a helyi iskola hat diákja felsebezte az alkarját azt állítva, hogy a Kék bálna nevű játékhoz csatlakoztak.

Az eseteket az egészségügyi igazgatóság jelezte a községházának. Az intézmény szakemberei ezekben a napokban házról házra jártak, hogy feltérképezzék a település lakóinak egészségügyi gondjait. Összesen hat, 13-14 éves gyermekre bukkantak, akik felsebezték az alkarjukat. Mindannyian azt állították: a Kék bálnának nevezett játék hatására tettek kárt magukban.

Ioan Butnaru polgármester a Mediafaxnak elmondta, értesítette az iskolát is a történtektől, de a tanintézmény vezetői csak a vállukat vonogatták. Ezért fordult a rendőrséghez. Nicoleta Federciuc megyei rendőrségi szóvivő a hírügynökségnek kijelentette, kivizsgálják, hogy a jelenség valóban összefüggésben áll-e a Kék bálnának nevezett játékkal.

Mint ismert, a szintén Botoşani megyei Darabani városka egyik iskolájának 13 éves diákja a napokban öngyilkos lett. A főtanfelügyelő szerint a Kék Bálna nevű játék hálójába került a gyerek. A rendőrség még vizsgálja az ügyet. 








EZT OLVASTA MÁR?

X