Az egyetemi központok hetvenezer bentlakáshellyel bővülhetnek


-A A+

Az ország egyetemi központjaiba tervezett 30 bentlakás építése a kormányprogram prioritásai közé tartozik - nyilatkozta pénteken Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési miniszter. 

A tárcavezető elmondta, összesen több mint 70.000 új bentlakáshely létesül a romániai egyetemi központokban az Országos Befektetési Vállalat (CNI) bentlakás-építési projektje révén. 

A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán - amelynek keretében Bukarest rendezhet három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt - Shhaideh arról is beszélt az Antena 3 televízió esti műsorában, hogy elkészült a dokumentáció négy fővárosi stadion - a Dinamo-, a Steaua-, az Arcul de Triumf és a Rapid-stadion - újraépítésére.

Prioritásként kezeli ugyanakkor a minisztérium a törvényszékek és bíróságok székhelyéül szolgáló épületek felújítását - 28 ingatlanon már dolgoznak -, valamint négy kórházépület szerkezetének megerősítését. Emellett három új kórház is épül majd a Regionális Operatív Program keretében - tette hozzá Shhaideh. 

A miniszter arról is beszélt, hogy múlt héten elfogadták az Országos Lakásügynökség (ANL) ez évi költségvetését, és reményeik szerint a lakásépítési program keretében idén sikerül használatba adni 862 új lakrészt, amelyek közül 107-et az egészségügyben dolgozóknak szánnak.








EZT OLVASTA MÁR?

X