Fákat döntött ki a viharos erejű szél Erdélyben


-A A+

A közúti, de a vasúti közlekedésben is fennakadásokat okozott az erős szél Erdélyben. A rossz idő fokozatosan szinte egész Erdélyre kiterjed.

Petrozsény közelében, Merisor falunál leállt a vasúti közlekedés, mert a szél a vasútra döntött egy fát. A Barcarozsnyó-Brassópojána útszakaszon (DN1E) két, a szél által kicsavart és az úttestre döntött fenyőfa lehetetlenítette el a forgalmat.

Lucian Şincovici helyettes felügyelő, a Hunyad megyei vasúti rendőrség vezetője azt nyilatkozta az Agerpresnek, hogy a fennakadás Merisornál nem tart sokáig, a vasúti munkások már dolgoznak a baj elhárításán.

Marin Ionuţ, a Brassó megyei rendőrség szóvivője azt mondta, a Barcarozsnyó-Brassópojána közötti DN1E országúton a közlekedés ideiglenesen leállt, de az egyik fenyőt már sikerült eltávolítani az úttestről, és a másik, nagyobb méretű fa eltávolítása is folyamatban van. 

Székelyföldön havazhat is

Mint korábban írtuk, szokatlanul hideg és csapadékos időjárásra lehet számítani a héten az országban. A meteorológusok kedden sárga és narancssárga jelzésű hó- és viharriadót adtak ki. A figyelmeztetés szerdán reggel lép érvénybe és péntekig tart.

Hegyvidéken havazásra és erős szélre lehet számítani a Déli-Kárpátokban és a Bánsági-hegységben. A havazás elsőként a Románia nyugati és déli részén fekvő Krassó-Szörény, Mehedinti, Gorj, Valcea, Arges megyéket érinti. A szél helyenként 80-100 kilométeres óránkénti sebességgel fog fújni.

Szerda estétől a havazás több kelet-, dél-romániai és erdélyi megyére kiterjed, amelyek a Keleti- és a Déli-Kárpátok mentén fekszenek. Ezek között található, Hargita, Kovászna, Brassó és Szeben megye.








EZT OLVASTA MÁR?

X