Hazacsalogatnák Szatmárra a Kolozsváron tanuló diákokat


-A A+

Május 11-én és 12-én Szatmárnémeti hazavár címmel Kolozsváron szervez munkaerőbörzét a szatmárnémeti polgármesteri hivatal azzal a céllal, hogy hazacsábítsa azokat a fiatalokat, akik befejezik egyetemi tanulmányaikat Kolozsváron – olvasható a szatmárnémeti polgármesteri hivatal közleményében.

„Az utóbbi időben riasztóan sok fiatal hagyta el városunkat. Ennek az agyelszívásnak csak úgy tudunk véget vetni, ha megfelelő munkahelyeket biztosítunk számukra, amiért érdemes hazajönni” – nyilatkozta Kereskényi Gábor polgármester. A munkaerőbörzén a munkavállalókat kereső magáncégek mellett először jelenik meg munkaadóként a szatmárnémeti polgármesteri hivatal is.

Az érdeklődő fiatalok a haiacasa.sm honlapon iratkozhatnak fel a börzére.

„Szatmárnémeti munkaerőhiánnyal küzd, a megélhetés olcsóbb, mint Kolozsváron. 2016-ban 75 ANL-s lakást adtunk át fiataloknak, idén újabb 75 lakás építését kezdjük el” – mondta Kereskényi.

A polgármesteri hivatal által szervezett munkaerőbörzén mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak ingyenes a részvétel.








EZT OLVASTA MÁR?

X