„Naponta antibiotikumokat eszünk” – figyelmeztet a szakember


-A A+

Túlzásba viszik Romániában az antibiotikum-használatot, jelentette ki pénteken a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, Alexandru Rafila.

Rafila szerint gondot jelent, hogy az emberek vény nélkül is tudnak antibiotikumot venni a gyógyszertárakban, ha „makacsul” kérik azt.

„Télen a különféle vírusos megbetegedések 75 százalékát antibiotikummal kezeljük, noha semmi szükség rá. Ez kulturális probléma, a lakosság tájékozottsági színvonalától függ. Ha valaki elmegy a háziorvoshoz, olyan antibiotikumot írat fel, amilyent csak óhajt. Kulturális, neveltetési és törvénykezési probléma ez” – jelentette ki a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke egy találkozón.

Rafila felhívta a figyelmet, hogy az antibiotikumokkal szembeni ellenállás súlyos veszélyt jelent világviszonylatban: 2050-re ez válik az elhalálozások fő kiváltó okává, évente tízmillión fognak meghalni miatta.

A szakember szerint világszinten évente 15 milliárd dollárt költenek az emberek antibiotikumokra. Hozzátette: a gyártóknak nem áll érdekében új gyógyszert kifejleszteni, a szervezet ellenállása nagyon hamar kialakul, így 41 antibiotikumból három az, ami fejleszthető és ami valóban felveheti a harcot a baktériumok ellen.

Rafila azt is elmondta: az állattenyésztők antibiotikummal kezelik az állatokat, így „naponta antibiotikumokat eszünk”. Emiatt Európában évente körülbelül 25 ezer, műtéten átesett személy hal meg bakteriális fertőzésekben, mert szervezetük immunis a műtét után adott kezelésre – jelentette ki a szakember.

„Románia, Görögország, Ciprus és Olaszország rengeteg antibiotikumot használ. Bajnokok vagyunk a kórházi bakteriális fertőzések terén” – fogalmazott Alexandru Rafila.








EZT OLVASTA MÁR?

X