Támogatja a katolikus gimnázium szülői bizottsága az iskola alapításáról szóló határozattervezetet


-A A+

Egyhangúan támogatja a Római Katolikus Teológiai Líceum szülői bizottsága a felekezeti gimnázium helyzetére megoldást nyújtó határozattervezetet, amelyet szerdán iktatott az RMDSZ a marosvásárhelyi városi tanácsban.

Erről szerda késő esti rendkívüli gyűlésükön döntöttek a szülők, akik három kiegészítő javaslatról is szavaztak. A döntésről csütörtök délelőtt tájékoztatták a marosvásárhelyi, Maros megyei RMDSZ-t is. Az RMDSZ szakértői jelezték, hogy a szülők kiegészítő javaslatait egyértelműen beépítik a határozathoz mellékelt indoklás szövegébe.

Ennek a tervezetnek lényege az, hogy pótolja az iskola megalapításáról szóló, határozatok hiányosságait, illetve kimondja azt, hogy a 2014-től, tanfelügyelőségi döntés folytán „római katolikus líceum” címen beindított, azóta is elismerten működő iskolai közösség jelenlegi tanulói és oktatói állománya képezze a határozatban kimondott iskola részét.

Az alapító tanácsi határozat hiányos volt

Az RMDSZ csütörtöki közleménye szerint az alapvető tények az iskolával kapcsolatban a következőek: Romániában iskolát helyi tanácsi határozattal lehet megalapítani. Ez a marosvásárhelyi római-katolikus iskola esetében hiányos volt. Több tanácsi határozat is volt, ami említette az iskolát, de egyik sem mondta ki egyértelműen a megalapítását.

Az RMDSZ szerint magyarellenes indíttatásból, rosszhiszeműen a városháza, de olykor a tanfelügyelőség is számos olyan elemet vitt be a különböző dokumentumokba, azok megfogalmazásába, mely kifejezetten támadhatóvá tették ezeket. Két tanácsi határozatot szoktak idézni, ami megalapította volna ezt az intézetet: a 2014. július 29-i határozatot, illetve a 2014. szeptember 16-it. Az előbbi nem az iskolaalapításról szól, hanem az épület feljavításához megítélt összegről, és csak említi az iskolát, javasolja megalapítását. Holott a helyi tanácsnak nem javasolnia kellett volna, hanem megalapítania.

A másik, a szeptember 16-i határozatot megtámadta a prefektus, és azóta széles körben elterjedt, hogy ezért maradt el az iskola megalapítása. Csakhogy a szeptemberi határozat sem szólt iskolaalapításáról, hanem az iskola felvételéről a város iskolahálózatába. Az iskolaalapítás és a felvétele az iskolahálózatba a törvény szerint két külön lépés, a másodikra nem kerülhet sor az első megtétele nélkül.

A tanfelügyelőség nem várta meg az alapítást

Mégis hogy indult be az oktatás és folyik, amúgy annak rendje és módja szerint 2014 óta? Úgy, hogy a megyei tanfelügyelőség nem várva meg az alapítást, működtetni kezdte az iskolát, bevezette az országos oktatási rendszerbe is. Ennek érdekében a tanfelügyelőség két határozatot hozott: az egyiket 2014-es tanévkezdés előtt, amit két hónap múlva maga vont vissza, a másikat 2015 augusztusában.

Közben a városi tanács anélkül, hogy határozott volna a törvény szerint az iskola megalapításáról, a polgármesteri hivatal ködösítései, zavarkeltési módjaira jellemzően, határozatot hozott 2015. január végén (33-as számú) az iskola felvételéről a hálózatba – idézi fel a történteket az RMDSZ közleménye.

A minisztériumban észlelték a szabálytalanságot

Ezt határozatot a tanfelügyelőség elfogadta. Így a tanfelügyelőség döntései nyomán voltaképpen egy működő, de a megalapítást illetően megkérdőjelezhető iskola lett. Tavaly nyár végén a minisztériumnak egy vizsgálóbizottsága (amely az épületben levő két iskola közötti tanteremvita nyomán szállt ki a helyszínre) jött rá, hogy az iskolát a tanügyi rendszer ugyan jóhiszeműen, de nem egészen szabályosan működtette.

Ettől a ponttól – 2016. augusztus – kezdve az iskola működését ugyan nem állíthatták le, és ezt nem is szándékozták, de további beiskolázást nem hagytak jóvá. Mindennek azonban semmi köze a korrupcióhoz, azt kell vizsgálni, hogy az iskola alapításakor történt-e adminisztratív hiba.

Ezek voltak a lehetséges opciók

Az RMDSZ szerint ebben a tényállásban két opció körvonalazódott: pótolni az iskolaalapításról szóló határozatot, illetve megvárni, hogy az időközben peres ügyben is támadott, 2015. augusztusi, 1385 számú tanfelügyelőségi határozatról (amely saját körében működtette az iskolát, amíg a jogszerűtlenség 2016 nyarán ki nem derült) bírósági döntés nem születik.

A peres ügy az épületben kialakult tanteremvitához kapcsolódik. A bírósági ügy elhúzódhat, ráadásul kétséges a kimenetele, mert immár továbbra sem kerülhet elő olyan 2014-2015 között hozott tanácsi határozat, ami az iskolaalapításról szól.  Ezért kell olyan megoldást találni, a minisztériummal közösen, hogy a ténylegesen működő iskola folyamatosságát fenntartva, de az alapító lépést is megtéve konszolidálódjék a helyzet.








EZT OLVASTA MÁR?

X