Romániában minden harmincadik másodpercben megvernek, bántalmaznak egy nőt, az esetek 75 százalékát soha nem jelentik, a jelentetteknek mindössze két százalékát oldják meg, évente pedig több mint 200 nő válik a családon belüli erőszak halálos áldozatává. Az RMDSZ Nőszervezete törvénymódosítási javaslatcsomagban kéri a sürgősségi távoltartási rendelet bevezetését, és az agresszor büntetésének szigorítását. Csép Éva Andrea képviselőt, a Nőszervezet alelnökét a jogszabálycsomag részleteiről és a Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom akcióiról is kérdeztük.

Romániában hiába indul büntetőeljárás a bántalmazó ellen, a családon belüli erőszak áldozatának magánindítványban, polgári keresetben kell kérnie, ha azt szeretné: tartsák távol tőle az agresszort. Milyen módosításokat javasolnak?

A mi javaslatunkban a sürgősségi távoltartási rendelet a 72 órát próbálja meg kiküszöbölni, hiszen a jelenlegi törvények értelmében legtöbb 72 óra áll a hatóságok rendelkezésére, hogy a távoltartási rendeletet kibocsássák. Ez a 72 óra kritikus lehet azok számára, akik abban a helyzetben vannak, hogy ténylegesen szükségük van a távoltartási rendelet kibocsátására, mert ismételten bántalmazhatják, akár sokkal rosszabb vége is lehet az erőszakoskodásnak. Több esetben a társ, ha megtudja, hogy feljelentést tettek ellene, agresszívebbé válik, és ezért történhet meg – részben az alkoholizmus miatt is –, hogy Romániában évente 200 nő halálos áldozata a családon belüli erőszaknak.

A mi javaslatunk szerint a sürgősségi távoltartási rendelettel rögtön eltávolítják az agresszort a környezetből. Nem az történne, mint eddig, hogy rendőrségre kell menni, menekül a család az éjszaka kellős közepén akár mezítláb, pizsamában, és nem tudják, hogy merre. A vidéki környezetben élő nőkre is kell gondolnunk, hiszen ők azok, akiknek nincs épp a közelükben központ, kevesebb információ jut el hozzájuk, és sokszor nem is tudják, hogy ilyen esetben milyen jogaik vannak, vagy mi értelmezhető agressziónak. A sürgősségi távoltartási rendelet biztonságot jelent a nőnek, mert tudjuk azt, hogy a bántalmazó ennek köszönhetően nem veheti fel a kapcsolatot sem személyesen, sem telefonon az áldozatával, és idő közben elkezdődik már az eljárás és a kivizsgálás. Nagyon sok áldozattal beszéltem, akik tapasztalatból azt mondták – civil szervezetekkel, hálózatokkal is folyamatosan egyeztetek –, hogy a sürgősségi távoltartási parancs a leghatékonyabb azonnali  megoldása a problémának.

A nők elleni erőszak megelőzéséért küzdő szervezetek szerint is képtelenség a bíróságoknak 72 órás határidőt szabni a távoltartási kérelmek elbírálására. A bíróság ugyanis bizonyítékok fényében dönthet, a törvényszéki orvosi látleletet pedig jelenleg Romániában tíz napnál hamarabb nem állítják ki. A törvénymódosítási javaslat próbál megoldást találni arra, hogy például a látleletet hamarabb állítsák ki?

Jelzéseket kaptam arról, hogy a látleleteket ki kell fizetni.  Ahogy a kórházban sürgősségi ellátást kapsz abban az esetben, ha például eltört a lábad, ugyanúgy kellene történjen a bántalmazott őkkel is, mert nagyon sok esetben egy látlelet kibocsátása miatt húzódik az ügy. Az áldozat éppen ezért nem fog feljelentést tenni, ezért viseli el másodszor, harmadszor, negyedszer is a bántalmazást. Ez lenne tehát az elképzelés, hogy a látleletet lehessen kibocsátani a sürgősségi kórházban is azonnal.

Nagyon sok hölgy attól fél, hogyha feljelentést tesz, ügyvédet kell fogadnia, össze kell szednie a papírokat, és mi lesz ezekkel a költségekkel, hiszen ő nem fogja tudni megengedni magának. Azon tépelődik, hogy hány tanút kell beidézzenek, kinek kéri a nyilatkozatát, ha pedig bizonyitékai vannak, például hangfelvétel, SMS, ezeket le kell fordítani román nyelvre – tehát ez nagyon bonyolult. Nagyon sok esetben pontosan ezért jelentik nagyon kis arányban a bántalmazást Romániában, de körülöttünk más országokban is. A jogi szolgáltatásnak ingyenesnek kellene lennie. Ingyen szolgáltatásokat sok civil szervezet biztosít, ügyvédjeik a hölgyeket pro bono képviselik, és megpróbálják a leggyorsabban megtalálni a megoldást. Természetesen ha a nő megnyeri a pert, a költségek az elítéltet terhelik, de előzetesen ki kell fizetnie a bántalmazottnak – ha van miből.

A javaslatuk szerint konkrétan milyen jogi lépéseket tehet majd bántalmazása esetén egy nő?

Mint említettem, hivatalból indulna meg az eljárás, nem kell feljelentést tenni, nem kell papírokat hozni,  azonnal elviszik a bántalmazót. Dolgozunk azon, hogy ezt hogyan fogalmazzuk meg. Ha például azt hallom, verik a szomszédasszonyomat, felhívom a rendőrséget, a rendőrség kijön, és nem kell nyilatkozatot tennem arról, hogy verik a szomszédasszonyt, hanem a rendőr ott van a helyszínen, és hogy ha indokoltnak tartja, azonnal el tudja távolítani az agresszort a házból. Itt a probléma az, hogy ha például az utcán leütnek valakit, akkor jön a rendőrség, és elviszi az agresszort. Ám ha otthon leütnek egy nőt, akkor a rendőrség nem tud bemenni a lakásba – a magánterület versus a nyilvános tér problémája. A rendőröknek folyamatos képzéseken kell részt venniük, nem egy olyan könnyű beavatkozás, amikor agresszív helyzetekkel találkoznak.

Emellett jelenleg úgy rendelkezik a perrendtartási törvénykönyv, hogy abban az esetben, ha a két fél bíróság előtt kibékül, akkor a bántalmazó ellen indított eljárás megáll, nem folytatódik a kivizsgálás. Szeretnénk megtalálni a lehetőséget, hogy igenis a bántalmazó kapja meg a büntetését, ha a másodszor is történik agresszió. Nagyon sok esetben ezek a kibékülések a család, a gyerekek miatt történnek, ha például pénzbeli bírságot kap a bántalmazó, a család kasszájából kell ezt kifizetni. Mindig a család intézményét erősítjük, és ezért nagyon sok hölgy hajlandó lemondani akár arról is, hogy az, aki őt bántalmazta, megkapja a büntetését. Másrészt a nők anyagi, gazdasági függősége megint hátrányba helyezi őket. A bántalmazott gyszerűen tudja azt, hogy hiába fut el, nem lesz mit tennie, nem tudja majd a gyerekeit ellátni. Sajnos nagyon sok férfi tudatosan is dolgozik azon, hogy a nő folyamatosan kiszolgáltatott legyen neki, és függjön tőle anyagilag.

Ezt csak azért merem így elmondani, mert amióta elindult az RMDSZ Nőszervezet NEEEM! kampánya, eljutottunk oda, hogy megkeresnek, rámírnak Facebook-on olyanok, akik bántalmazottak voltak, és segíteni szeretnének, meg akarják osztani a tapasztalataikat velünk. Persze itt mindig két oldalról, a törvény és a személyes gyakorlat oldaláról kell nézni akkor, amikor törvényeket írunk. Mindenképpen fontos számunkra, hogy a nők megosztják velünk a tapasztalataikat.

A legegyszerűbben úgy lehetne védelem alá helyezni az áldozatot, hogy őrizetbe vennék az agresszort, ha  tanúk vallomásából már kitűnik: fennáll a további bántalmazás esélye. Egy másik eszköz az előzetes letartóztatás lehetne, ezt szintén kizárólag a vádhatóság kezdeményezheti. Vannak a törvénymódosítási csomagban ilyen javaslatok?

Ezzel a részével nem foglalkoztunk, mert úgy gondoltuk, hogy a rendőrség teszi a dolgát, a hatóságoknak tenni kell a dolgukat. Nekünk elsősorban a bántalmazott védelme volt a legfontosabb. Az aktuális  kormányprogram szerint bántalmazóknak szánt központok épitését tervezik. Én személy szerint azt is mondtam: akár azon is el lehet gondolkodni, hogy hogyan lehetne kötelezni a bántalmazót. Ha például tudjuk, hogy az alkoholizmus járul hozzá ahhoz, hogy nem tud parancsolni az indulatainak, akkor kötelező legyen elvonókurára elvinni, terápiákon részt vennie. Ellenben azt is be kell látnuk, hogy minél előrehaladottabb a kora a bántalmazónak, annál nehezebben lehet megváltoztatni az attitűdjét, és ezért radikális, nagyon erős döntésekre és büntetésekre van szükség.

Az ön által Zilahon ismertetett kongresszusi határozat címe: A nők elleni erőszak nem magánügy, hanem közös ügyünk. Beszédében pedig úgy fogalmazott: „mentalitásváltásra van szükség a romániai társadalom minden szintjén”. Azon túl, hogy úgy gondolja, a párkapcsolaton, a családon belüli erőszak minden formája elfogadhatatlan és elítélendő, még milyen mentalitásváltásra gondol?

A hozzáállás és a gyerekeink nevelése az első. Ez rendkívül fontos, hiszen az, hogy a gyerekekbe és egy felnövekvő generációba fektetünk, egy biztosabb környezetet jelenthet. Ténylegesen vállaljunk egymásért dolgokat. Ha a környezetemben van bántalmazott személy, akkor ne azt mondjam, hogy elesett, megütötte magát. Ha a munkahelyen is folyamatosan látom, hogy vannak olyan kolleganők, akik el-elesegetnek minden héten kétszer-háromszor, és ennek nyoma van, vagy észreveszem, hogy lesminkeli, akkor tényleg fogjam meg a kezét, és segítsek neki. Ezért van szükségünk a médiára is, mert minél több emberhez eljut ez az információ, annál többen elgondolkodnak rajta, és látják, hogy mi a tennivaló, ha ilyen esettel találkoznak, ki miben tud segíteni. Fiatalokba, tájékoztatásba, családi modellekbe, az otthoni magatartásba, társadalmi felelősségvállalásba kell fektetni.

A mentalitásváltásnak az is része, hogy ténylegesen ne szégyelljük azt, ha valakit bántanak. Nagyon sok helyen, főleg vidéken, szégyen, ha valakit megver az ura, ha valaki elválik, ha valaki elfut otthonról a gyerekeivel. Ezeket az előítéleteket példastatuálással kell ledönteni. Igenis menjen el az az asszony, esetleg pont a lelkészhez, és mondja el neki, hogy óriási problémája van, és segítségre van szüksége, mert ő már így nem tud élni, veszélyben van az élete, és fel akarja nevelni a gyerekeit. Én a fiatal lányokat, fiúkat látom még, akiknek nagyon sokat kell mondani, és tudatosítani kell bennük, ne engedjék, hogy a környezetükben fizikai agresszió legyen, az agresszió legkisebb formáját is próbálják visszautasítani, és figyelmeztetni azt, aki ezt teszi, mert lehet, hogy nem veszi észre. Ez egy hosszú folyamat, ez így tud megváltozni, de van jövője. A mentalitás része még az is, hogy az elkövető tényleg kapjon büntetést.

Számítanak-e a román pártok támogatására? Mikorra várható a javaslatcsomag parlamentbe való benyújtása?

A román pártok támogatására mindenképpen számítunk, mert én azt gondolom, hogy ez a javaslatcsomag nem párttól és nemtől kell hogy függjön, ez egy közösségi ügy, a jelenség visszaszorításáért mindannyiunknak dolgozni kell. Tudomásunk szerint van egy törvénymódosítási javaslatcsomag kidolgozás alatt több mint egy éve, ami minisztériumoknál itt-ott kallódik, nekifogtam nyomozni, hogy hol akadt el. Nem tudunk várni a végtelenségig, úgyhogy ezért fogtunk neki kidolgozni a javaslatunkat. Egy pár módosítást mindenképpen bevezetnénk, mert ezeknek a nőknek minden óra, minden perc számít. Tudniillik ha végre megjelenik a kormány javaslata, akkor még egy tíz napik tartó közvita következik, utána további harminc nap, amíg láttamozzák a minisztériumokban, majd bekerül a szenátusba, majd a képviselőházba, közben még két hónap nyári vakáció is jön, és már nem ülhetünk tétlenül. A hónap végéig megpróbáljuk úgy előkészíteni azt a pár rendkívül fontos módosítást, hogy haladjunk előre.

A Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom kampány során tájékoztatósorozatot is indítanak – mire lehet számítani?

A tájékoztatósorozatnak több pillére van. Képzést szerveztünk több szakembernek Maros, Hargita és Kovászna megyéből, akik rendkívüli osztályfőnöki órákat fognak tartani ebben a három megyében. Ezt ki fogjuk terjeszteni a többi erdélyi megyére is. Másrészt ilyen tematikájú konferenciákat szervezünk, a múlt héten az esélyegyenlőség napján a parlamentben az egyik modul témája kimondottan a nők elleni erőszak törvénymódosítása volt. Azon kívül nyáriegyetemek témájaként gondoljuk, hogy jó lenne beszélni róla, valamint az interparlamentáris csoportnak lesz egy konferenciája júniusban, ahol szintén ez is tematika lesz, mármint az Isztambuli egyezmény életbeültetése. Most egy tanulmányt kértem arról, hogy az isztambuli egyezmény hogyan van az európai államokban életbe ültetve, milyen lépéseket tettek meg. Ezek nagyon fontos háttéranyagok, nem kell feltalálni a spanyolviaszt, ami jól működik, azzal tovább kell menni, be kell illeszteni a román törvényhozásba.

Megpróbálunk fesztiválokra eljutni, a Kolozsvári Magyar Napokon tematikus beszélgetés lesz erről a kampányról, a Vibe Fesztivál szervezői is megkerestek. Nem zárkózunk el a városnapoktól sem, nagyon érdekes, hogy például a községi napokon hogyan tudnánk bevinni, és itt jön be a helyi nőszervezetek szerepe. Most ezen dolgozunk, hogy a vidéki környezetbe is eljussunk a NEEEM! kampányunkkal, hogy megtaláljuk, azonosítsuk a lehetőségeket.

Lesznek például vannak a női kávézók, ahol kimondottan az előbb említett közösségre gondolunk. Itt egy szakemberrel kimegyünk, beszélgetünk a témáról, próbálunk minél több információt eljuttatni a hölgyeknek. Amikor ezt a kampányt kidolgoztam az év elején, azt mondtam, hogy egy nagy dobbantás lesz, egy nagy csapattal dolgozunk, ez az első olyan kampány, amelybe a Nőszervezetből mindenki valamilyen formában bekapcsolódott, részt vállalt, igazából jól össze is kovácsolt bennünket. Remélem, hogy lesz rá energiánk, és sok-sok támogatónk, mert a kampány november 25-ére kéne kicsúcsosodjon. Ez a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Ettől számolva megszervezzük a 16 napot, amely intenzív rendezvényeket és megmozdulásokat fog tartalmazni. Itt szeretnénk nagyokat dobbantani, és ezzel zárni a kampányt. Remélem, hogy addig a törvénytervezetünk már folyamatban lesz, amelyben a sürgősségi távolságtartási rendeletet tartom rendkívül égetőnek. Ha ez megvan, bízunk benne, hogy másképp alakul minden, és valóban segíthetünk a bántalmazásnak kitett nőkön.