Szakszervezet: még ebben az évben négyezer rendőrt vesznek fel


-A A+

Módosítanak a rendőrök jogállásán, 10 ezer új járművet kap a rendőrség, és még ebben az évben alkalmaznak 4 ezer rendőrt - a romániai rendőrök országos szakszervezetének elnöke szerint ebben állapodtak meg hétfőn a Mihai Tudose kormányfővel folytatott tárgyalás során. 

"Azt hiszem, minden romániai lakos tisztában van azzal, hogy a rendőrség nincsen kellőképpen felszerelve, nincs pénzünk autókra, nincs pénz üzemanyagra" - hangsúlyozta Iulian Surugiu szakszervezeti bizalmi, aki szerint egy-két hónapon belül 10 ezer új autóra van szükség, "különben utcára vonulunk, és azt hiszem, ezt senki sem szeretné". 

Mint mondta, a miniszterelnök ígérete szerint legtöbb másfél hónapon belül módosítják a rendőrök jogállását szabályozó törvényt. 

A szakszervezeti vezető rámutatott: a miniszterelnök ígéretet tett arra is, hogy annyi rendőri állást hirdetnek meg, ahányra szükség van. 

"A szakszervezet azt kéri, hogy legalább 4 ezer személyt alkalmazzanak idén. A kormányfő egyetért velünk" - hangsúlyozta Iulian Surugiu, hozzátéve, hogy olyan miniszterelnökkel ült tárgyalóasztalhoz a Victoria-palotában, "aki tudja, mit akar, tudatában van a problémáknak, és határozott ember". 








EZT OLVASTA MÁR?

X