Belügyminiszter: Románia segítségre szorulókként, nem bűnözőkként kezeli a menekülteket


-A A+

Románia segítségre szoruló emberekként, nem bűnözőkként kezeli a menekülteket - írja egy Facebook-bejegyzésében Carmen Dan belügyminiszter. 

A tárcavezető bevallása szerint ellátogatott vasárnap a konstancai határrendészet egyik központjába, hogy tájékozódjon annak a több mint 80 illegális bevándorlónak a helyzetéről, akik egy, a Fekete-tengeren elfogott halászhajón utaztak. A román felségvizek felé tartó kishajót vasárnap hajnalban észlelték, majd mivel nem válaszolt a figyelmeztető jelzésekre, a midiai kikötőig kísérte a parti őrség. Itt kiderült, hogy 87 személy (48 férfi, 16 nő és 23 gyermek) utazott a fedélzetén. 

"Románia ismét bebizonyította, hogy teljesíti nemzetközi vállalásait. Mi segítségre szoruló emberekként, nem bűnözőkként kezeljük a menekülteket, de mindenkit ellenőrzünk, hogy megbizonyosodjunk, nem veszélyeztetik-e a biztonságunkat. Ezek a többségében kisgyermekes családok a legtöbb esetben a a háború elől menekülnek, amely lerombolta házukat" - áll a miniszter bejegyzésében, aki ugyanakkor hozzáteszi, Románia elítéli mindazokat, akik kihasználják ezt a helyzetet, és fizetség ellenében megkísérlik az Európai Unió országaiba csempészni a menekülteket. 








EZT OLVASTA MÁR?

X