Oktatási miniszter: van megoldás a katolikus gimnázium helyzetére


-A A+

Liviu Pop oktatási miniszter szerint van néhány lehetséges megoldás a megszűnés határán lévő marosvásárhelyi katolikus gimnázium ügyére, és ezeket a csütörtöki kormányülés végén ismerteti a miniszterelnökkel.

A kormányülés elején a tárcavezető közölte, "Marosvásárhelyen különleges helyzet állt elő". Hangsúlyozta, hogy ez az ügy nem tartozik az oktatási minisztérium hatáskörébe, de van rá megoldás. „Helyi problémával állunk szemben, ugyanakkor egy ügyészségi eljárás is folyamatban van. Azt hiszem, találtunk megoldást arra, hogy az oda járó tanulók ne szenvedjenek, elvégre több száz diákról van szó" - fogalmazott Liviu Pop.

Néhány órával korábban Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke a kormány és az oktatási minisztérium "bátor" fellépését sürgette a megszűnés küszöbére került marosvásárhelyi katolikus Gimnázium helyzetének rendezésére.

A minisztérium már kedden intézkedett

A Civilek a katolikus iskoláért mozgalom szóvivőjétől, Csíky Csengelétől megtudtuk: az oktatási minisztérium már kedden átiratban értesítette a Maros megyei tanfelügyelőséget arról, hogy léptesse érvénybe a bírósági döntést, és közölje a városi önkormányzattal, hogy az ő feladata gondoskodni az iskolai struktúráról és arról, hogy a katolikus gimnázium 300 diákja megkezdhesse szeptember 11-én a tanévet.

Ioan Macarie főtanfelügyelő még aznap iktatta az átiratot a városházán, ennek ellenére nem történt semmi. Holott, ha aznap rendkívüli tanácsülést hívnak össze, akkor a hétvégéig még lett volna idejük dönteni és elfogadni azt a iskolai struktúrát, hogy a diákok megkezdhessék tanulmányaikat hétfőtől.

„A város nem vette tudomásul a tanfelügyelőség átiratát, sőt a polgármester is a legutóbbi sajtótájékoztatóján egész másról beszélt, másként közelítette meg a kérdést” – fogalmazott Csíky Csengele, aki szerint a szülői közösség által szervezett tüntetéssorozat eredményt hozott és a minisztérium tulajdonképpen teljesítette a követeléseiket.

Csíky Csengele azt is elmondta, hogy a szerdai tüntetés egy „nesze semmi, fogd meg jól” rendezvényre sikeredett. A szülői közösség vasárnapról hétfőre virradólag kiszállt a szervezői csapatból, mert a katolikus Státus alapítvány semmilyen kezdeményezésüket nem fogadta el, de még a többezer ember által aláírt kiáltványt is átírta, a követeléseiket törölte és egy szülőnek adta oda felolvasásra.

Holló László, a Római Katolikus Státus elnöke a Maszolnak elmondta, a tüntetés szervezése azért történt ilyen gyors ütemben és azért tűzték ki a szerdai napot, hogy legyen még két nap a hétből, ami alatt még lehet intézkedni. „Jövő héten indul az iskola és abban a sajátos helyzetben van, hogy még a tanügyminiszter sem tudja, hogy mi a jogi státusa. Azért szerettük volna mindenképpen szerdára szervezni ezt a tüntetést, hogy csütörtök – péntek legyen még idő, hogy valamilyen alapvető megoldást meghozni” – magyarázta a Státus elnöke, hangsúlyozva, hogy a hét hátralévő két napjától nagyon sokat remél.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X