Melyik román tankönyvből tanul ötödikes gyermeke? Kiértékeltük az egyiket
Sikerült jó alternatív román tankönyvet írni az ötödikesek számára, így lehetőséget kaptak a diákok arra, hogy megtanuljanak románul – mondta a Maszolnak a marosvásárhelyi Bolyai Elméleti Líceum egyik romántanárnője, Forgó Erika. A pedagógus hozzátette, két alternatív ötödikes tankönyv készült el idén, az egyik kimondottan hozza az elvásárokat. A 2017-2018-as az első olyan tanév, amikor az ötödikes diákok nem anyanyelvként sajátíthatják el az állam nyelvét.
Az elkészült két alternatív román tankönyv közül ön melyiket használja az idei tanévben és miért?
Bartolf Hedwig tankönyvét választottam, mert úgy vélem, hogy ez megfelel a tanulóink profiljának, illetve az új tanterv alapelveinek. Jól alkalmazza az integrált szemléletet, a kommunikációs alapkompetenciákat egyszerre fejleszti, változatos feladatokat hoz, jók benne a hallásértési gyakorlatok, változatosak a hanganyagok, jók az interaktív feladatok a nyelvtan és a szókincsfejlesztés terén is. Ez utóbbiak a digitális változatban érhetőek el.
Nagyon sok benne az erdélyi vonatkozású szöveg is, azaz leír például erdélyi falvakat, erődtemplomokat, bemutatja a jéghotelt, Csíkkarcfalvát, olyan dolgokat, helyeket, amelyeket a gyerek ismerhet, ahová ellátogathat a szüleivel vagy az iskolával. Ismert helyekkel köti össze a gyerek nyelvfejlesztési készségeit. Egy másik előnye a tankönyvnek az, hogy jópofa dalokat hoz a digitális változatban, ezeket is remekül fel lehet használni. Az egyik újítás, hogy gyakorlati feladatokat is tartalmaz, például origami feladatok, gyöngyfűzés.
Mindenképpen egy új szemléletet tükröz ez a tankönyv, segít abban, hogy a diákok ne csak elméleti, hanem gyakorlati tudásra is szert tegyenek.
Az új tanterv egyik célkitűzése, hogy olyan világirodalmi alkotásokkal is találkozzon a diák a román órák keretében, amelyek tartalmilag közelebb állhatnak az érdeklődési köréhez. Ez megvalósul az ön által választott tankönyvben?
Az új tanterv öt nagy alapkompetenciája közül négy a kommunikációs kompetencia, az ötödik pedig az inter- és multikulturális kompetencia fejlesztése, ez ötödikes szinten inkább az anyanyelvi kultúrára való utalást foglalja magába. Ebben a tankönyvben az ismert Grimm mesék román változatai szerepelnek, de ifjúsági regényrészleteket is fel lehet használni, elképzelhetőnek tartom, hogy az elkövetkezőkben ezek a tankönyvekbe is bekerülnek.
Vannak olyan részek is a tankönyvekben, amelyek konkrétan összehasonlítják a román nyelv bizonyos elemeit a magyar nyelvvel: például a Maxim–Kibédi–Militar–Bărbos tankönyv leírja, hogy az ă betűt az ö-höz hasonlóan kell ejteni, amire eddig korábban nem volt példa. Ön szerint hasznosak ezek az újítások?
Ez nagyon osztályfüggő, de ahol szükség van erre, természetesen nagyon jól jönnek. Vannak összehasonlító szótárak a viszonyszavakról, prepozíciós táblázatok, ezek is hasznosak. Sőt, az új tankönyvben minden fejezet végén található egy kis román–magyar szótár. Ezek mindenképp új szemléletet tükröznek, segítik a gyereket a román nyelv elsajátításában.
Mennyire kihívás az alternatív tankönyvek és az új tanterv alkalmazása a pedagógus számára? Fel vannak készülve arra, hogy inkább idegen nyelvként oktassák a románt a diákoknak?
Mindenképpen kihívás, és mint minden újítás, ez is rengeteg munkát igényel. Nem annyira idegen nyelv, mert más a státusa, mint például az angolnak vagy a németnek, ugyanis a gyermek hallja a környezetében. Környezeti nyelvként jelenik meg, de valóban, nem anyanyelvként tanítandó ezentúl.
A romántanárok zöme anyanyelvi képzést kapott az egyetemeken. Nekünk, pedagógusoknak először meg kell érteni a tanterv alapkoncepcióját, hogy miről is szól ez az új tanterv, hogyan közelít a nyelvoktatáshoz, és új módszereket kell elsajátítanunk. Nem anyanyelvi oktatási módszerek román nyelvből is léteznek.
Fontos kiemelni, hogy a tanárok nincsenek egyedül, ugyanis a Bolyai Nyári Akadémia keretében egy nyitókonferenciával indítottak, ahol bemutatták az új tantervet, ezen a konferencián több mint 160 pedagógus vett részt. Készült egy tanári kézikönyv is a román, nyelv oktatására Ghidul profesorului de limba și literatura română pentru școlile și secțiile cu predare în limba maghiară (Tanári kézikönyv a román nyelv oktatására a magyar tannyelvű iskolákban) címmel. Ez a kézikönyv nagyon sok pedagógushoz eljutott, továbbra is elérhető az Ábel Kiadó honlapján. És itt vannak a tankönyvek is, amelyek szintén segítik azokat a tanárokat, akik most kezdik az ötödik osztály tanítását.
Természetesen ez egy hosszabb folyamat lesz, amíg minden pedagógus átáll az új szemléletű román oktatásra, de én úgy érzem, hogy van segítség és lehetőség arra, hogy minden pedagógus megértse, miről van szó, és hogy konkrét példákat merítsen abból, hogy hogyan fejleszthetjük például a hallásértési kompetenciát, ami eddig elég kis mértékben jelent meg az előző tantervekben. A tankönyv mellett ugyanis mindig szükség van a tanár kreativitására. Ahány osztály, annyiféle megközelítés szükséges, egy mindenkinek megfelelő, ideális tankönyv nem létezhet. Véleményem szerint továbbképzőkre, szakmai fórumokra még hosszú ideig szükség lesz, rendkívül hasznos, amikor tapasztalatokat tudunk cserélni.
Konkrét eredményekről nyilván csak egy generáció múlva tudunk majd beszélgetni, de összességében bizakodó a tekintetben, hogy az új tanterv és az elkészült tankönyvek hasznosak lesznek a magyar diákok számára?
Mindenképpen. Sokszor elhangzik, hogy ezentúl könnyebb lesz. Nem lesz könnyebb, ugyanis nem egy könnyített változata jelent meg a tantervnek, hanem egy specifikus, más módszereket, más szemléletet alkalmazó tanterv. A pedagógusok részére valószínűleg az elején nehezebb is lesz, de mindannyiunk célja, hogy a gyerekek minél jobban megtanuljanak románul.
(Címlapi illusztrációnk forrása: adevarul.ro)
- Már ősztől könnyebb lesz az ötödikeseknek a román nyelv elsajátítása
Társadalom - Differenciáltan vizsgázhatnak a magyar diákok román nyelvből
Társadalom - Lesz felkészült tanár és jó tankönyv az alternatív román tantervhez?
Társadalom - „Sosem fogadtam el, hogy az álláspontomat azért ne tudjam érvényesíteni, mert nem tudok románul”
Társadalom - Egy kiló almát kérni románul a piacon – rendhagyó nyelvoktatás indul Kolozsváron
Társadalom
- 34934 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34936 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34936 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34939 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34939 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni