Johannis: a jövő egyik alappillére a nők és férfiak közti esélyegyenlőség


-A A+

Románia fontos lépéseket tett a nemek közötti egyenlőtlenségek csökkentése terén, de ennek ritmusát fel kell gyorsítani - jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő. 

A frankofón nők konferenciájának megnyitó beszédében az elnök hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a jövőorientált társadalom egyik alappillérét képezi a nők és férfiak közti esélyegyenlőség. Románia jelentős lépéseket tett nemzetközi vállalásainak gyakorlatba ültetéséhez, például 2014-ban hivatosan is beemelte a szakmák körébe a nemek közti esélyegyenlőséggel foglalkozók tevékenységét. Ugyanakkor elsősorban a mentalitásváltásra van szükség ebben a kérdésben - tett hozzá Johannis. 

A jövő nemzedék számára követendő példák azok a nők, akik közgazdasági szakértők, a kutatásban, fejlesztésben dolgoznak, vagy akik önálló vállalkozást indítanak - vélekedett az államfő. Hozzátette, az érintetteknek súlyos nehézségeket kell leküzdeniük, hiszen nehezen jutnak finanszírozáshoz és a szakmai támogatás sem megfelelő. "A férfiakhoz képest sokkal kevesebb nő van jelen a döntéshozó területeken vagy a menedzsmentben. A nők sztereotípiák és előítéletek áldozatai, ami a családban, gazdasági életben, társadalomban való szerepüket és a képességeiket illeti" - jelentette ki az elnök. 

Klaus Johannis azt is elmondta: Románia támogatja, hogy a 2018-as frankofón csúcstalálkozó alkalmával fogadják el a nemek közti esélyegyenlőség stratégiáját. A frankofón nők találkozóján Michaelle Jean, a Nemzetközi Frankofón Szervezet főtitkára, valamint Ameenah Gurib-Fakim, a Mauritiusi Köztársaság elnöke is részt vesz. 








EZT OLVASTA MÁR?

X