FRISSÍTVE - Katolikus gimnázium ügye: semmisnek nyilvánították a vádirat egy részét
FRISSÍTÉS: A Maros megyei törvényszék jogerősen megsemmisítette a vádirat bizonyos részeit abban a büntetőperben, melyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt létrehozása és működtetése miatt Tamási Zsolt volt iskolaigazgató és Stefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen.
A 2017. december 28-án hozott végzés kivonatát a bíróságok portálján tették közzé. A kivonat szerint a törvényszék felszólította az ügyészséget, hogy a végzés kézbesítésétől számított öt napon belül közölje: ezek után fenntartja-e még a vádiratot, vagy visszakéri kiegészítés végett.
A törvényszék mind Tamási Zsolt, mind pedig Stefan Someșan esetében a nyomozást elrendelő, 2016. november 3-án keltezett ügyészségi rendeletet találta törvénytelennek, és zárta ki a vádiratból.
FRISSÍTÉS: „Nagyon ritka eset, hogy ilyen nyomozati anyagból megsemmisítést rendel el a bíró, ezért mindenképpen jó eredményként könyvelhetjük el a történéseket” – nyilatkozta a Maszolnak a törvényszék döntéséről Gogolák Csongor, Tamási Zsolt ügyvédje. Hozzátette: mivel még nem ismeri az indoklást, egyelőre a döntés következményeivel kapcsolatosan még korai lenne találgatásokba bocsátkozni.
Azt sem tudni még, hogy a védelem érveiből mit hagyott jóvá a törvényszék, és konkrétan milyen szempontok alapján minősítette semmisnek az ügyészségi rendeletet. „Az biztos, hogy egy elég komoly dolog, hogy a nyomozás elindításának törvényességét megkérdőjelezte a bíróság”- magyarázta Gogolák. Az ügyvéd szerint jelen állás szerint minden elképzelhető: az is, hogy az ügyészek fenntartják a vádiratot, és az is, hogy kiegészítik.
- 33198 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33200 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33200 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33201 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33202 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33203 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni