Megmentették az aradi elővárosi buszjáratok egy részét


-A A+

Az Arad Megyei Tanács múlt pénteki ülésén megszavazták a távolsági és elővárosi buszjáratok módosított menetrendjét, amely hamarosan életbe is lép. A már decemberben előterjesztett javaslat számos járatot törölt volna, köztük olyanokat is, amelyek a magyarok által jelentősebb számban lakott településeket is érintet, ráadásul csúcsidőben közlekedő járatok szűntek volna meg.

A veszteséges működéssel indokolt ritkítást az RMDSZ két tanácsosának javaslatára sikerült elodázni, és a helyi igények figyelembe vételével kialakítani egy másik programváltozást. Végül is ezt az enyhébb módosítást fogadta el a megyei döntéshozó testület.

„A gazdasági okokon kívül igazából semmi mással nem tudták indokolni a járatok ritkítását. Főleg a magyarok által lakott településeket érintette volna hátrányosan, például a megye nyugati pereméről, a Majláthfalváról Aradra tartó napi egyetlen járatot is megszűntették volna. De ugyanúgy számos zimándújfalui járatot is kivettek volna, vagy például Szentpálról olyanokat, amelyekkel a nagyobb diákok utaznak Aradra az iskolába, vagy amelyekkel a pedagógusok mennek Aradról a faluba. A munkába járókat is nagyon hátrányosan érintette volna ez” – mondta Péró Tamás megyei tanácsos, a megyei RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke.

Bár a két RMDSZ-es tanácsos szava keveset ér a többséget alkotó nemzeti liberális párti képviselőkével szemben, a két párt közti együttműködésre hivatkozva az érdekvédelmi szervezet tagjainak sikerült elérniük, hogy a decemberi szavazást elhalasszák, és az érintett közösségek választott vezetőivel kialakítsanak a helyi igényeknek megfelelő járatmódosítást. Így például megaradt a majláthfalviak autóbuszjárata, a zimándújfalui járatokat nem törölték, hanem összekötötték a szomszédos Fakert útvonalával, Szentpálról pedig csak a késő esti és a vasárnapi járatot vették ki.

Péró Tamás a közszállítási vállalat adatai alapján elmondta, hogy például Zimándújfalun a múlt év első 11 hónapjában több mint 4100 buszbérletet adtak el, ami azt jelzi, hogy igenis van igény a tömegközlekedésre, hisz nem mindenki nek van gépkocsija. „Ez közszolgáltatás, és azzal érveltünk, hogy nem szabad minden esetben gazdasági szempontok alapján dönteni olyan ügyekben, amelyek az átlagemberek hétköznapjait befolyásolják” – fogalmazott a megyei tanácsos.








EZT OLVASTA MÁR?

X