Fordulat a Kék Bálna feltételezett romániai áldozatainak ügyében


-A A+

Az ügyészség megszüntette az eljárást az összes olyan romániai öngyilkosság és öngyilkossági kísérlet ügyében, amelyeket korábban a Kék Bálna nevű játékkal hoztak összefüggésbe.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) öt kiskorú öngyilkosságát, illetve további öt gyermek öngyilkossági kísérletét vizsgálta. Egy nagyszebeni tömbház tetejéről lezuhant lány esetében még hivatalos közleményt is kiadtak arról, hogy az eset összefüggésben áll a Kék Bálnával.

A DIICOT most valamennyi ügyet lezárt, mert nincs bizonyíték arra, hogy a vizsgált esetek hátterében a közösségi oldalakon terjedő játék állt – számolt be az Antena1 híradója. Ismert, hogy a Kék Bálna jelenséget korábban nagyon komolyan vették a román hatóságok, a rendőrség még megelőző kampányt is indított „Megálljt a játéknak, válaszd az életet!” néven.

A Kék Bálna jelenséget egyébként a lengyel hatóságok is komolyan vették, az ügyészség négy önmegcsonkítás esetében is folytatott nyomozást  tavaly. A játék lényege, hogy úgynvezett mentorok számos feladatot adnak a velük kapcsolatba lépő fiataloknak, valamilyen kárt kell tenniük magukban vagy fájdalmat okozniuk maguknak. Az utolsó teljesítendő feladat az öngyilkosság.








EZT OLVASTA MÁR?

X