FRISSÍTVE: Hiába tolták be a többnyelvű táblabiciklit a polgármesteri hivatalhoz Kolozsváron?


-A A+

FRISSÍTVE: Hosszúra nyúlt villámcsődülettel emlékeztette a polgármesteri hivatalt a Musai-Muszáj akciócsoport Kolozsváron, hogy nem hajtotta végre az egy évvel ezelőtt meghozott bírósági ítéletet, és nem tett eleget a törvényes előírásoknak. Az akciócsoport a flashmobon kívül kérte az ítélet végrehajtását. FRISSÍTÉS: Csütörtök reggelre eltűnt a többnyelvű tábla a figyelmeztető bicikliről. FRISSÍTÉS1: A Musai-Muszáj feljelentést tett. 

A Musai-Muszáj akciócsoport hétfőn felhívásban tájékoztatta a kolozsváriakat, hogy a táblaügy nem oldódott meg, „a megnyert táblaper Kolozsvár román és magyar vezetőinek kezei között és a város polgárainak szeme láttára sikkad el”. „Az elmúlt évben a 16 többnyelvű helységnévtáblából csak 4 került kihelyezésre, és az ígérgetések és halogatások láncolatában semmi jel nem utal arra, hogy a többi hiányzó tábla belátható időn belül kihelyezésre kerülne. Tiltakozásul  a Musai-Muszáj a kolozsvári táblaper megnyerésének első évfordulóján és egyben az anyanyelv világnapján, február 21-én 17 órakor, Kolozsvár Főterére hívja a város polgárait” – olvasható az esemény felhívó szövegében.

A felhívásra  szerdán Kolozsvár Főterén 25-30 személy gyűlt össze. Az akciócsoport egyik oszlopos tagja, Bethlendi András hangsúlyozta, elfogadhatatlan, hogy miután Kolozsvár polgármesteri hivatala 16 évig törvénytelenül utasította el azt, hogy magyar lakosainak anyanyelvén is kiírja városuk nevét, most az elvesztett per és egy jogerőre emelkedett bírósági döntés után is kereken egy éve húzza az időt.

A villámcsődület fontos részét képezte egy bicikli is, amelyre szó szerint ráhegesztettek egy többnyelvű helységnévtáblát. A nehezen manőverezhető biciklivel a tiltakozók megkerülték a Főtér egy részét, majd a Mátyás szoborcsoporttal szelfizve eltolták a kerékpárt a polgármesteri hivatal udvarára. Az ülésre hegesztett tábla miatt egyébként elmaradt annak a tíz résztvevőnek a kisorsolása, aki egy-egy kört tehetett volna a többnyelvű táblával felszerelt biciklin.

A kerékpárt a polgármesteri hivatal udvarán lakatolták le. A bicikli addig lesz a hivatal román és magyar anyanyelvű alkalmazottai számára is jól láthatóan közszemlére téve, amíg az összes többnyelvű helységnévtábla a helyére nem kerül – mondta Bethlendi András.

A villámcsődület utolsó, be nem kalkulált mozzanataként néhány rendőr igazoltatta a szervezőket, és arra kérte őket, hogy máskor jelentsék be az akciót. Büntetés, felelősségre vonás nem történt.

A Musai-Muszáj részéről viszont annál inkább: az akciócsoport szerdán jelentette a prefektúrán, hogy a polgármesteri hivatal nem hajtotta végre a bírósági ítéletet, és kezdeményezte a jogerős döntés végrehajtását. "Előzőleg megkérdeztük a hivatalt, mi az oka a késlekedésnek. Beszámoltak arról, hogy mit tettek a négy táblával, amely első fázisban kikerült, a többi 12 tábláról egy szót sem mondtak. Annyit ígértek, hogy a mellékbejáratokhoz is ki fogják helyezni a második fázisban a táblákat, arra viszont nem válaszoltak, hogy mikor. Illetve a maradék 8 táblával kapcsolatban sem említettek időpontot. Elfogadhatatlan az, hogy 7 hónapja került ki a negyedik tábla a 16-ból, és azóta nem történt semmi” – k mondta Bethlendi András.

Emil Boc polgármester a Realitatea FM rádiónak korábban nyilatkozva elismerte, hogy technikai okokból késik még egyes többnyelvű táblák kihelyezése, de az akadályok kiküszöbölése folyamatban van. 

Több éven át folyt a pereskedés

A Kolozs megyei törvényszék tavaly február 21-én mondta ki, hogy magyar nyelven is ki kell írni a településnevet Kolozsvár határaiban. Emil Boc polgármester április 7-én jelentette be, hogy nem fellebbez az ítélet ellen. Ekkor azt is közölte, hogy a szabványos Cluj-Napoca - Kolozsvár - Klausenburg tábla fölé egy kőtáblát is kihelyez, mellyel a város római kori eredetére kíván utalni. Hozzátette, a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) történész szakértőinek a tanácsa alapján ezen a táblán a Municipium Aelium Napocense ab Imperatore Hadriano Conditum (117-138) latin felirat szerepel majd. 

A többnyelvű kolozsvári helységnévtábla kihelyezése az elmúlt 17 évben számtalan per tárgya volt, ezekben azonban a végső döntés rendre a többnyelvűséget elutasító polgármesteri hivatalnak kedvezett. A nyertes pert a Minority Rights kolozsvári egyesület indította, és a perhez 370 kolozsvári polgár is csatlakozott. 

A felperes azzal érvelt, hogy noha a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény húsz százalékban jelölte meg azt a küszöbértéket, amely fölött egy település kisebbségi lakosságát nyelvi jogok illetik meg, a jelenleg 16 százalékot kitevő, mintegy ötvenezer fős kolozsvári magyarságot is megilleti a magyar helységnévtábla kihelyezésének a joga. A törvény elfogadásakor ugyanis az 1992-es népszámlálás adatait kellett figyelembe venni, ekkor pedig még a küszöbérték fölött volt a magyarság aránya Kolozsváron. Később a törvénybe egy olyan módosítás is bekerült, hogy a többnyelvű feliratozás olyan szerzett jog, amelyet egy kisebbség akkor sem veszít el, ha időközben a küszöb alá süllyed a számaránya egy településen.

FRISSÍTÉS: Csütörtök reggelre eltűnt a többnyelvű táblával felszerelt bicikli - tájékoztat az Kolozsvári Rádió. 

FRISSÍTÉS1: A Musai-Muszáj feljelentést tett az eltűnt tábla miatt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X