A legeredményesebb háromszéki civil szervezeteket díjazták


-A A+

Háromszéken több mint 1 200 civil szervezet mintegy 3 ezer önkéntese tevékenykedik szabadidejében a közösség érdekében, ez a megye méretéhez képest országos szinten is kiemelkedő, hangzott el a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) által szervezett Év Civil Szervezete díj átadásakor.

Berecki Kinga, a mintegy 200 civil szervezetet tömörítő ernyőszervezet elnöke rámutatott, hogy a civil szervezetekben tevékenykedő önkéntesekre jellemző, hogy munkájukat meggyőződésből teszik, sok esetben a semmiből hoznak létre hiánypótló programokat vagy látnak el közösségi feladatokat. Elmondta, felhívásukra nyolc jelölés érkezett be Kovászna megyéből az Év Civil Szervezete díjra, amellyel az elmúlt év legsikeresebb civil programjának kivitelezőit jutalmazták oklevéllel és ezer lejes pénzutalvánnyal.

Sepsiszentgyörgyről három civil szervezetet jelöltek. A Salvatore Egyesület a Legyél te is életmentő! elnevezésű elsősegélynyújtási felkészítő sorozatába 2 100 gyermeket és 150 pedagógust vontak be. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) a Mi-Noi helyi értékekért folytatott közösségi kampányával érdemelte ki a jelölést. Programjuk a helyi vállalkozók és vásárlók közti partnerség erősítése, a helyi termékek és szolgáltatások használatára irányul, illetve bevezették a Háromszéki termék – Háromszéki vállalkozás védjegyet, amelynek használatát átfogó kampánnyal népszerűsítik.

A Philadelphia Pro Familia Support Egyesület a Fogadd el, fogadj el integrációs projektje a rászorulókkal szembeni elfogadást erősítette a mintegy 500 résztvevő gyermekben. A sepsikőröspataki Kálnoky Ludmilla Egyesületet a Múlt nélkül nincs jövő című történelmi emlékhelyeket megismertető programjáért nevezték a díjra.

Kézdivásárhelyről a Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület a Történetek a ládafiából helytörténeti film készítéséért került fel a listára, a Zöld Nap Egyesület pedig a több száz kézdivásárhelyit bevonó Mozgó Délután című, mozgást népszerűsítő projektjével érdemelte ki a jelölést. A baróti Gondviselés segélyszervezet egy házépítési kaláka megszervezése miatt nevezték a díjra. Az egyesület a tűzvészben lakás nélkül maradt 5 gyerekes Bács család számára 10 hét alatt, kalákában épített új házat. A szintén baróti ZIKE Egyesületet a környezetvédelmi tábor lebonyolításáért jelölték.

A szerdai díjátadó ünnepségen a négytagú zsűri az Év Civil Szervezete díjat megosztva ítélte oda a kézdivásárhelyi Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesületnek, amelyet Kiss Emese programvezető képviselt és a Háromszéki Közösségi Alapítványnak, amelynek nevében Fleckhamer Ottó elnök vette át a díjat. Ugyanakkor oklevéllel ismerték el a többi jelölt szervezet munkáját. A zsűri tagjai rámutattak, hogy minden jelölt szervezetet nyertesnek tartanak, hiszen átfogó tevékenységük nehezen összehasonlítható egymással, ugyanakkor azt tartják legfontosabbnak, hogy a civil szervezetek munkájának legnagyobb nyertese maga a háromszéki közösség.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X