Már lehet jelentkezni a 100 kilométeres csíksomlyói búcsús zarándoklatra


-A A+

A csíksomlyói pünkösdszombati búcsúra ebben az évben a Mária-úton való zarándoklás népszerűsítésére is összpontosítanak. A Mária Út – az utolsó 100 kilométer elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a spanyolországi El Caminó zarándokúthoz hasonlóan, megfelelően kiépített útvonalon, szállásadói és étkeztetési, valamint önkéntesi hálózat bevonásával tegyék a zarándoklatot biztonságossá és aggodalmaktól mentessé.

A főként Parajdról induló zarándoklathoz gyalogosan, lóháton és biciklivel is lehet csatlakozni, a három közlekedési formához különböző útvonalakat készítettek elő a Mária Út Egyesület munkatársai. Minden útvonal kiépítésénél azt tartották szem előtt, hogy az aszfaltozott utat mellőzve, minél természetközelibb környezetben zarándokolhassanak az érdeklődők.

Kedvünkre válogathatunk az útvonalak közül

Telefonon értük el Molnár Sándort, a Mária Út Egyesület elnökét, aki munkatársaival éppen Etéd és Énlaka között javította a Mária Utat. Mint mondta, azon dolgoznak, hogy izgalmasabb, főként az erdőn át vezető útvonalra helyezzék át az eddig részben aszfaltozott szakaszt.

Tőle tudtuk meg azt is, hogy a gyalogos zarándokok május 13-án indulnak Parajdról, két különböző útvonalon közelítik meg Csíksomlyót. Az egyik csoport az udvarhelyszéki, pontosan 110 kilométeres útvonalon halad, Parajd, Atyha, Etéd, Kösmöd, Kőrispatak, Énlaka, Firtosváralja, Székelypálfalva, Farkaslaka, Oroszhegy, Zetelaka, Kápolnásfalu, Szentegyháza, Tolvasjos-tető és végül Csíksomlyó érintésével.  A gyergyószéki 120 kilométeres útvonal települései: Parajd, Bucsin-tető, Borzont, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu, Vasláb, Csíkkarcfalva, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkrákos, Csíkborzsova, Csíkdelne és Csíksomlyó.

A biciklis zarándokok számára háromnapos túrát javasolnak a szervezők, az udvarhelyszéki útvonalon Zetelaka után Ivó irányába indulnak, és a Madarasi-Hargitáról ereszkednek be Csíkrákosra, onnan pedig Somlyó felé veszik az irányt. A lóháton zarándokolni szándékozók három útvonal közül választhatnak. Akik Háromszékről indulnának, azok Kökösön ülnek lóhátra, a gyergyószékiek Gyergyóremetéről indulnak, míg az udvarhelyszékiek szintén Parajdról.

Már most sok az érdeklődő

„A szervezés már elindult, több mint száz lovas zarándok jelentkezett eddig be, ugyanakkor folyamatosan regisztrálnak a gyalogos és a biciklis zarándokok is. A 100km.mariaut.ro honlapon megtalálhatóak az egyes települések kapcsolattartóinak elérhetőségei, akik a szállásokkal kapcsolatban információkat közölnek. A honlapon szereplő panziókon túl tömegszállásokon és a magánházaknál is fogadnak zarándokokat. Erről jó időben tájékozódni” – figyelmeztetett a Mária Út Egyesület elnöke.

A zarándoklaton résztvevők jelképes útlevelet, illetve egy tanúsítványt is kapnak, amellyel bizonyítani tudják, hogy megtették a távot. Molnár Sándor megemlítette, hogy külföldiek is bejelentkeztek, egy vak zarándok például az ausztriai Mariazellből érkezik Csíksomlyóra, és ő is gyalog tenné meg az utolsó 100 kilométert. De gyalogosan zarándokol Böjte Csaba is, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke, valamint civil szervezetek vezetői, illetve politikusok is.

Mindkét útvonalon egyénileg, vagy a szervezett programokhoz csatlakozva is lehet zarándokolni. A zarándokokat minden helységben kapcsolattartók segítik, és a látványosságokhoz audio-idegenvezetés is készül, amelynek segítségével séta közben hallgatható meg az éppen megtekintett nevezetességhez kapcsolódó történet, vagy lejátszás közben az online térképen virtuálisan is körbejárható. A weboldal segítséget nyújt az egyéni zarándokutak szervezéséhez, de az érdeklődők csatlakozhatnak az egyesület által szervezett programokhoz is.








EZT OLVASTA MÁR?

X